A poszt írója nyíltan felvállalja, hogy bár van neki bizonyítéka arról, hogy fotográfus, de egyrészt a papír szart sem ér, másrészt, sem a tudása / képessége nem felel meg annak a színvonalnak, hogy EBBEN a SZAKMÁBAN érdemi munkát végezzen, mi több, pénzt kérjen az elvégzett klikkekért. Ehhez ugyanis sok-sok év elhivatottsága, odaadása, keserve, csalódottsága, tanulása, és tanulása, és tanulása szükségeltetik. Ebből egyik sincs. Viszont van szemem, bazdmeg!

Tegnap este hozzám jutott egy csokor fotó. Meg egy kérés, hogy valamit hozzak ki belőle, mert szörnyű. Megnyitod, és hátrahőkölsz. Nem az a szörnyű, hogy találkozol egy szar képpel, hiszen minden nap ilyenekbe akadsz bele. Hála a magasságosnak, van a világon pl. egy Instagram, ahol kiválogathatod magadnak, kik munkáját akarod végigkövetni, de ha nincs, akkor nagyrészt a szemetet látod, ahol csak megfordulsz. Még ezzel sincs baj, ha nem kerül semmibe.

A mai magyarországban elszabadultak a magukat „fotográfusnak” hirdető csalók. Ezek azt használják ki, hogy szereted a gyermeked. A legrosszabb fajta ezekből elmegy óvodákba, iskolákba, ott a felhatalmazást szerez ahhoz, hogy képeket lőjön a gyerekekről, majd az „elkészült anyagot” odaadja a meglepett szülőknek, kiknek erről addig fogalmuk sem volt, és elkérnek valami aprópénzt. Pont olyan a szitui, mikor megállsz a pirosnál, és odaugrik egy fazon, azt lemossa az ablakot anélkül, hogy megmozdulhatnál. Tízből hat odaad egy kis aprót azért, amit se nem kért, se nem volt rá szüksége. Ez a típus még nagyobb rohadék, mert az autó más értéket képvisel az életedben, mint a gyermeked, tehát fizetni fogsz, ha kell, ha nem.

A szarért!

Bemutatom, hogy mit csinált ez az állat. Volt háttere, volt világítása, és volt egy Nikon D3100 a kezében, mi egy totál amatőr, a tükörreflexesek közül éppenhogycsak belépőszintű gép, de mint tudjuk, tök mindegy, ha értő kezekben van. Meg volt egy szar objektív, mit beállított 26mm-re (Elmebeteg, bazdmeg! 26mm-en nem fotózunk portrét!), és egy GIMP (Érted? GIMP, basszus… egy ingyenes szarra bízta a munkáját, amiért pénzt kér), mivel az amúgy is elkúrt képet úgy szétbaszta valami beépített élességszűrővel, majd mentette el .jpeg-ben, hogy grafikus legyen a talpán, ki képes javítani a cuccon annyira, hogy nézhető legyen. Mire nem képes a fotó EXIF információja, mi? És ez eddig csak a technika, technológia.

 66%-os nagyítás

Igen, a jobb oldali kis kép a teljes fotót mutatja. Hogy a kép elkészítésekor mi volt a cél, a koncepció, azt nem lehet tudni. Gyerek a bőröndön, vagy a Gyerek, ahogy örül, hogy kiszabadult abból a bőröndből, mi fogságában le kellett élnie eddigi életét. És akkor ez még semmi, mert tudod vágni a képet, illetve tudnád vágni, ha vágás következtében nem jutnál el a részletgazdagabb lényeghez, mert akkor sokkot kapsz.

Nem fotózunk felülről gyereket, bazdmeg! Gyerek. A gyerek arról ismerszik meg (ha te egy űrlény vagy, ki nem látott még ilyet), hogy a fejmérete még nem arányos a testméretével, szóval nem emeljük ki ezt azzal, hogy felé állunk, mert csinálunk belőle egy gnómot. Főleg, ha ezt még kiemeljük egy háttérrel, szarul beállított világítással, akkor joggal kell pofán vágni az ilyet, majd lesitteltetni, mert gyakorlatilag meglopta a szülőt.

300%-os nagyítás

Az izgő-mozgó kis csajt úgy fotózta le, hogy rosszul állította be a záridőt, így a kép bemozdult, élességet vesztett. Ez nagyjából kuka. Az amatőröknek , és a sajtófotósoknak sok-sok mérnök, sok-sok év alatt létrehozott élesítő eszközöket, mik (ha nem akarok belemenni a részletekbe), úgy hoznak élességet a képbe, hogy abból kiemelik a sötét pixeleket. Ezzel „zajt” képeznek, mi az élesség látszatát kelti, de nem lehet vele túlsággal elszállni. A Photoshop mérnökei már ezer éve dolgoznak egy élesítő algoritmuson, de a pár évvel ezelőtti, „majdnem kész van” kijelentésen kívül, még senki nem látta működni.

Több tucat vagy több száz olyan ember van ebben az országban, ki azzal keresné a kenyerét, hogy fotográfiákat álmodik meg. Valahol mindegyikben ott lobog a művész hajlama. Kellenek ezek az emberek a világnak. Kellenek a megőrzött pillanatok ennek a lénynek, ki a bolygót uralja. De ezek az emberek nem jutnak munkához, a munkájukat nem fizetik meg, mert eljött a digitális korszak, és azzal egyetemben kifejlődtek a csalók, kik ezt kihasználják. Kihasználják az emberi butaságot, hozzá nem értést, szűk pénztárcát, érzelmeket vagy mindezt együtt.

300as nagyítás (daganat)

A bónusz track most jön, mert túl zajos lett a cucc, valahogy ezt meg kell szüntetni a világos részeken. Ekkor vagy egy ecsetet fogott a kezébe, vagy ráküldött valami automata szart, és elmosta egy részét a zajnak. Ezzel csinált a csöppnek egy daganatot (reméljük jóindulatú), az orrnyerge mellé, pluszban ellehetetlenítette a további javítást, hiszen az egészet elmentette (az ilyen abban is fotóz) .jpeg-ben, minek hatására mindenféle olyan információt kinyírt a fájlban, ami segítségével egy nem grafikus (én) érdemi utómunkát tudna rajta végezni.

Egy csokor fotó NEM KERÜLHET 2500 forintba! 2500 forintból nem lehet minőséget gyártani! 20 kép elkészítéséhez kell évtizedes tanulás, a szakmádban a minőségi munkához megfelelő lelki, szellemi felkészültség, és felszerelés. Meg az, hogy ne éhezzél közben, mert korgó gyomorral szar dolog lemenni gyermek szintre, és vele foglalkozni, hogy veled foglalkozzon, ne azzal, hogy rémülten sasolja, vagy utálja az új környezetet, ahová bekerült. A digitális világban 150e alatt nem lehet találni jó minőségű, portréra szánt objektívet, és ez csak a felszerelésed, talán 15%-át teszi ki. Annak a felszerelésnek , minek minden klikkel csökken az ára, és a működési ideje. Minőségi, műtermi munkához (vagy bérled, vagy felépíted a cuccot) óradíja van. Ez úgy 10 – 15e-től indul / óra, ha jól fel van szerelve. Ha sminkest tartasz, akkor annak van plusz költsége, így, ha valaki azt mondja, 25e környékén elkészíti a minimál csomagot (és belenéztél a portfóliójába, azt jó), akkor a földhöz verheted a segged örömödben. És még akkor sincs garancia a jóra, mert 20 perc alatt kell rávenned a gyereket, hogy együtt éljen a kamerával. Gáz…

Mostanság az a gondolat terjed az országban, hogy „Még mindig Kádár népe vagyunk”. Ez igaz is, mert szerintünk minden ingyen van. És ezt a tudatállapotot kihasználják ezek csalók. Ennek az a következménye, hogy bár ők sem élnek meg ebből a szakmából, még azokat is tönkreteszik, kiknek ez a hivatásuk.

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

2 Responses to Felháborodott poszt a „fotós” kóklerekről

  1. Rainmagic szerint:

    Elküldjem Gyermek ovis képeit? 😀 Sírni fogsz. :DDD Mi is azt tettük a röhögéstől, mikor megláttuk, hogy mit bafott háttérnek a jó ember össze. :DDD

  2. Sir Artemon szerint:

    Milyen választ adtál a szülőknek? Te fogsz venni nekem fényképezőgépet, és Te fogsz tanítani fotózni engemet. Tenerifén sírtam utánatok, a pasim, meg a gépe, és Te, meg a géped. Micsoda gangbang (most jól utánanéztem, hogy jó provokatív szót használok-e, ha már.. 😀 :-@)! 😀

Leave a Reply to Sir ArtemonCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com