Gyűlölök feladni.

Azt tanították mindig, hogy azt csináld, amit rajongásig szeretsz. Abban ki tudsz teljesedni. Minden más csak izzadságszagú próbálkozás, és meglátszik a végeredményen.

Feladtam. Egész nap ezen töprengtem. Párkapcsolatokon kívül ilyen még nem történt meg. Mindig megpróbáltam mindenből kihozni a képességeimhez mérten legjobbat, még akkor is, ha közben vért kellett köpni.

Elmúlt….

Minap megkérdezték, hogy mikor voltam boldog utoljára. Tudtam, hogy írtam róla egyszer, azt viszont nem értem, hogy miért ilyen keveset. Tavaly, november végén éreztem magam utoljára boldognak.

Szinte nem is volt olyan pillanat, mikor nem a jelennek éltem. Élveztem minden percét.

Vasárnap van. Hajnali hat. Fél öt óta nem megy ki egy dal a fejemből.

Facebook Twitter Tumblr

4 Responses to Feladni….

  1. Thiliell szerint:

    Remélem, nem a közös projektünket adtad fel… :U

    A dalra ellenszerként egy halom másik dalt ajánlhatok. Tegyél be egy válogatást. Keress a neten Kövi Szabolcs lemezeiből párat. Pl. A Csend országa c. albumot terápiásan javaslom. A Kék bolygó c. számtól az ember lelke életre kel. Szóval, halgass valami mást, amitől élet költözik végre beléd…

  2. szerint:

    És ha Kövi Szabolcstól se költözik beléd élet, gyújts rá egy cigire, és olvass. 😉

  3. Krisz szerint:

    Szögjal Rinpocse:Tibeti könyv életről és halálról

    1.
    Sétálok végig az utcán.
    Van egy mély lyuk a járdán.
    Beleesem.
    Elveszett vagyok… remény nélküli.
    Nem az én hibám.
    Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

    2.
    Sétálok ugyanazon az utcán.
    Van egy mély lyuk a járdán.
    Úgy teszek, mintha nem látnám.
    Megint beleesem.
    Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
    De nem az én hibám.
    Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.

    3.
    Sétálok ugyanazon az utcán.
    Van egy mély lyuk a járdán.
    Látom, hogy ott van.
    Megint beleesem… ez már szokás.
    Nyitva a szemem,
    Tudom, hogy hol vagyok.
    Az én hibám.
    Azonnal kikerülök onnan.

    4.
    Sétálok ugyanazon az utcán.
    Van egy mély lyuk a járdán.
    Kikerülöm.

    5.
    Egy másik utcán sétálok.

  4. Zaphod szerint:

    [Thiliell]: Bocs! Erre elfelejtettem válaszolni! Nem, természetesen nem azt!

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com