Jó, akkor ezek után szeretem ezt a sorozatot, legyen bármennyire is szar. Tényleg nem jó, és tényleg nem értem, hogy minek adtak neki esélyt a második évadra, de ezen lépjünk túl. Ugyanis…. Ugyanis a régi időket idézte vissza, és vigyor ült ki az arcomon. Kép: egy robot drümmög el egy romos utcában, egy hasonlóan romos Honda Civic mellett, mi az első autóm volt. De szép – gondoltam, mire a következő jelenetben a hátsó ülésen fekszenek egymás mellett, szorosan, történetünk szereplői (ez kérem vizuális trükk, én már csak tudom, mert ez így, illetve úgy, abban a formában csak akkor lehetséges, ha történetünk szereplőinek hiányzik a lába), majd a következő párbeszéd hangzik el:

– Tudod, az első autóm egy Civic volt. 340,000 km volt benne. Senki nem értette, miért akarom, de… Akkoriban kezdtem randizni egy Rita nevű lánnyal. És nem sok helyre mehettünk. Ezért az az autó…

– Volt a legénylakásod?

– Sok előnye van a sötétített üvegnek. Kettesben lehettünk.

Régi szép idők, basszus…  Ha ránézel kívülről az autóra, el sem hiszed, hogy mekkorákat lehetett benne… Szóval, az autó erősítette a kreativitás megerősödését, az már bizonyos. És kb. az enyémben is most lenne 340e, ha egy hülye picsa úgy nem dönt, hogy áthatolható akadálynak tekinti.

Szeláviiii….

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com