Az úgy volt, hogy felébredtem, beültem a gép elé, elolvastam a leveleim (kicsit le is húztak), mondom iszok egy kávét, nekiállok dolgozni, mert kész kell lenni egy anyagnak, és reggel, friss aggyal tök jó ezeken gályázni, de… Közben beleolvasok a hírekbe.

Címlapon, hogy a maradék magánnyugdíjpénztárakat is be kívánja darálni Orbán, és sleppje. Nah, eddig tartott a lelazulni kívánt szombatom.

A minap egy pár közgazdász talált egy rejtélyes, 169 milliárd forintnyi előjegyzett bevételt a jövő évi költségvetésben. Kb. senki nem tudta, hogy miről van szó, hogy jön az be a kasszába. Itt a válasz, bazdki. Tőlünk. Attól a 61 520 embertől, ki ellent mondott Orbánnak 4 éve, és nem volt hajlandó odaadni a pénzét azért, hogy ez a fasz elszórja, mint ahogy el is szórta a többiek (lusták, gyávák, apatikusak) 2 945 milliárdját, egy fillérig.

Az a baj, hogy nem tudom ezt elég nagy hangsúllyal leírni. Valahogy egyesével oda kéne menni ahhoz a 9 millió emberhez, és mindegyiknek a fejébe beleverni, mennyi is 2 945 milliárd, meg azt, hogy mi lett vele.

Szóval, van bent, Orbánék számára eddig elérhetetlenül, 200 milliárd. Azt mondja, hogy ha eléri a befizetők száma a taglétszám 70%-át… Tök mindegy, hogy mit mond. Ráharapott, beakadt az állkapcsa, és úgy fogja hajlítani a szabályokat, hogy mindenképp megszerezze a pénzt. Többek között az én, 7 317 908 forintomat, mi a legjobb konstrukcióban kamatozik, mit ebben az országban legálisan el lehet érni.

Most akkor a tények: 61 520-an vagyunk ebben a cipőben. 61 520 dühös embert nem tud megállítani semmiféle palotaőrség, és készenléti rendőr. Amúgy lehet, nem is akar, mert ők is ugyanebben a cipőben járnak. 61 520 ember képes arra, hogy elsöpörjön minden mocskos élősködőt, ebből a kibaszott országból. 61 520 ember képes arra, hogy eltakarítsa ezt a laza diktatúrát örökre, és olyanokat léptessen színre, akik értenek ahhoz, hogy mitől működik egy gazdaság, hogyan lehet élhető világot létrehozni ebben a szétrohadt pöcegödörben. 61 520 ember hangját meghallja a többi, itt élő, és nem csak egy plusz embert tudnak fejenként magukkal hozni.

Én „csak” szóltam. Vagyunk 61 520-an, kiknek van egy közös ügyünk.

 

Most pedig azt hiszem, hogy lassan beülök az autóba, kimegyek a BNV-re, berakom a fejembe a fülest, és lazításképp végigfotózom az idén újraindult autó kiállítást.

Jah, majd’ elfelejtettem: A kurva anyátokat!

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com