Úgy döntöttem, hogy éjszaka rendet rakok az irodában. Ez már maga egy elmebeteg cselekedet, de innen még lehet fokozni – by Zap

Ugyanis az történt, hogy legyen valami háttérzörej, és az ne zene, mert háttérként ma (tegnap), kb. 4órán keresztül hallgattam Pharrell Williams heppijét, és minden heppitől hányingerem van, szóval legyen politika, mert az elmúlt pár hét kiesett. (Megjegyzem, egészen kibaszott jó az anyag ez a heppi, de elbeszélgetnék azzal a figurával, ki bedarálja a 24órát, egyben…) És akkor az ott zörgött a gép a háttérben, én szelektálok, kukázok, archiválok, anyázok, de mintha egyre kellemetlenebbül érezném magam, hát mondom, ezt ki kell vizsgálni. Kávéban nincs semmi, ki is mentem rágyújtani, de ahogy visszajövök, valami ismét nem stimmel. Baszki. TGM beszélt a hangszórókon keresztül.

Egészen bizonyos vagyok benne, hogy ennek az országnak a levonata /kivonata/mély esszenciája/brutális jellemrajza nem más, mint Tamás Gáspár Miklós.

A Fűrész megvan? Az első három rész Leigh Whannell, és James Wan nevéhez fűződik. Ők írták, na. Szerintem be kéne nekik mutatni TGM-et, és mindjárt kihevernék azt a mély depressziót, mi amiatt érte őket, hogy meglátták mi lett az eredeti ötletükből, ugyanis elkészítenék korunk legmeghökkentőbb, és egyben új műfajt teremtő moziját (eposzát), minek címe: Egy szobában TGM-el. Sőt, nemhogy a moziban, de a pszichológia műfajában is változásokat sürgetne az anyag, hiszen a magyar „virtus” tűzvészként terjedne a világban, és még a legoptimistább népek is az öngyilkossággal kacérkodnának, ahogy elhagyják a vetítőtermet. Kim Dzsongun egyenesen magára irányítaná összes föld-levegő rakétáját, majd meghúzná a ravaszt.

TGM életpályája, munkássága vitathatatlan. Filozófus a szentem, de valami olyan mélyen hatott rá az elmúlt 66 év, annyira beépítette magába az élete összes csalódottságát, reménytelen küzdelmeit, annyira sugárzik ki mindez belőle, hogy hozzá képest Csernobil csak egy energiatakarékos izzó elpukkanása. És pont annyi idő is kell ennek a népnek az elmúlt fasztuggya hány évszázad keservének, csalódottságának feldolgozásához, mint a plutónium-239 felezési ideje, szóval van úgy 24 100 évünk (+/- 2), ha végre eltűnnek a TGM-ek, és nem húznak vissza folyamatosan mindenkit ahelyett, hogy segítenének a fejlődésben, a másként gondolkodásban.

Lőjetek combon, majd rakjatok össze, ezt követően lőjetek még kétszer combon, azt hagyjatok fetrengeni véremben, ha még egyszer TGM-et hallótávolságba engedem. Szőnyű!

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com