Arról akartam írni, hogy tegnap reggel a bumerángban elkésett a Voga, és erre bepánikoltak a többiek, felhívták, megjelent, és ebből lett egy kisebb zúzás, mert a Voga utálja ha izgulnak érte, a többi meg ezt nem értette.

Majd arra akartam kitérni, hogy kezdek átalakulni. Olyan mértéket öltött az aggodalom az utóbbi időben két ember iránt is, hogy az már szinte beteges mértéket öltött. Tudod, mi van vele, hol van, miért nem válaszol, stb, stb. szóval, lett volna belőle egy jó hosszú poszt, de elakadtam. Beleolvastam egy-két blogba, és rájöttem, hát itten a választások közelednek, én meg semmiről nem tudok semmit. Ugyanis a legutóbbi választásokkor foglalkoztam politikával legalább három napig egyhuzamban utoljára, akkor is azért, hogy voksot adjak, s megnézzem az eredményeket.

Előre érzem, hogy ebbe nem kéne belemennem, mert sokkal, de sokkal fontosabb dolgaim vannak az életben, mik roppant sürgetőek.

Én, mint BalNeoLiberálisZsidóKomcsi, fogtam magam, azt feldzsaltam az orbánviktorponthu-ra, mert mondom megnézem már, hogy mit hazudik az évértékelőjén (mert mindegyik hazudik, pártállástól függetlenül!).

Viktorunk értékel, állapít (szerintem uszít is, de ez a vélemény biztos csak az én rosszindulatomat tükrözi) Beszél nekünk a gazdaságról, és Kínáról. Mert most megmondta a frankót! A gazdaság fő ütőere keletre tolódik. Itt az új világ!

Nah, itt elpattant valami. Ha valaki olvasott volna William Gibsont a 80-as évek környékén, szóval úgy 25éve, akkor azt tudja, hogy ez a pali előre megjósolta, bizony Kína csúnyamód, robbanásszerűen fog fejlődni, és bejött a dolog. Ehhez nem kellett neki varázsszer. Csupán csak logika. De mondjuk azt, hogy politikusaink az elmúlt 20évben nem értek rá Gibsont olvasni, tehát ebből a forrásból nem jutott nekik egy csepp sem. Akkor nem olvastak semmi elemzést? Tőzsde? He? Mitől változott ugrásszerűen a nemesfémek ára? Ki szipkázza ki a világ készleteit? Elmentek a jóslások mellett, kik figyelmeztettek arra, hogy annak a bazi nagy országnak a begyöpösödött vezetése lassan kihal, jön az új nemzedék, kik a régi rendszert tűzzel-vassal fenntartva (okkal, hiszen látod, nekünk sem jött be a kibaszott demokrácia), de gazdasági átalakulásra készen esnek neki a világnak? Nekiestek. Mi ebben az új? Vagy miért kell erre MOST felkészülni? Tudod miért? Mert bár lehet, mi egy nagyon okos nemzet vagyunk, hol az egy főre eső óriási koponyák száma már a csillagokat veri, de az egészet cseszhetjük, ha ezzel sosem élünk ITTHON, ha ezt nem aknázzuk ki. És nem tesszük, mert ez érdekek ellen való. Sok politikai karrier ment volna csődbe, ha mi okosan gondolkozunk, mert nyomorúságos, és gonosz döntéseket kellett volna hozni a nagy demokrácia első 10évében ahhoz, hogy nekünk most jó legyen.

Tehát kedves Viktor, nem felkészülni kell Kína gazdasági nagyságára, és annak a legjobb kiaknázására, hanem követni ismét csatlósként a világ többi részét.

Van erre példám is. Vegyük a céget, hol dolgozom. Itt állítólag roppant okos emberek dolgoznak (hazugság). Az EU csatlakozás előtti egy-másél évben már jöttek a hírek, hogy baj lesz itten, ha megnyílnak a határok, mert akkor bizony be fog ide ömleni a sok olcsó szemét, ami sok mindenkit gallyra fog vágni. Tudod mi történt másfél évig? Vártunk, hogy mikor jön el ez az idő. Még azt sem lehetett mondani, hogy nem volt meg a lehetőség, hogy a sok szemét útjába álljunk. Ültünk a sarokban, és végignéztük, ahogy a világ nyugati része megszopat, majd erre az összes cég letérdelt, vért köpött, és legyártotta ugyanazt a szemetet, mit kintről behoztak, reménykedve abban, hogy majd a miénket veszi meg a kedves vásárló. Ez kb. 3év padlófogást eredményezett.

És akkor most jön a Viktor, és felhomályosítja a nagyérdeműt, hogy lépni köll. Nem, basszus! Már akkor is csaknem késő volt, mikor te voltál hatalmon, de még megtehetted volna, hogy csontig benyalsz a keleti komcsiknak. Azt sem tetted meg. Viszont te is milliárdokat basztál ki az ablakon, a slepped ugyan úgy meggazdagodott, mint az összes, előtted, és utánad lévő gyökér, hataloméhes politikus, kik egyetlen dolgot tudnak tökéletesen csinálni, az pedig az utcai politikus gyártás, és az emberek egymás ellen való hangolása.

Most képzeld el, hogy ennyit írtam, és az értékelésének csak a negyedét néztem meg… Mi jön még ezután? Nah, azt majd eltesszük holnapra, vagy nem, mert beütöm a monitort.

Egy pasi, ki a huszonegyedik században politikai menedékjogért fohászkodik egy másik galaxisba (ha jön vele más is…).

Facebook Twitter Tumblr

5 Responses to Én, mint BalNeoLiberálisZsidóKomcsi

  1. Krisz szerint:

    Na ezért nézek én minden évértékelőt (csak ha mellette élőben fut a twitterezők hülyesége) hang nélkül! 😀

  2. sotto szerint:

    „- Mennyi a terv, elvtárs?
    – 14.
    – És ezt a disznónak is megmondták?”
    🙂

  3. Elizabetta szerint:

    Neked még vannak elveid, balneoliberáliszsidókomcsi vagy? Irígyellek! 🙂

    (bomyolult ellenőrzőszó a „milyen nap van ma?” bambán tűnődöm most is.:D)

  4. Zaphod szerint:

    Neeem, csak én az elmúlt évtizedekben bármikor véleményt mertem kifejteni politikai síkon, akkor menten kommunista lettem… Így hát most megelőzök mindent… 😉

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com