Abban az esetben, ha valami eszeveszett okból kifolyólag úgy döntenél, hogy hajnali háromkor kezdesz el dolgozni, akkor előfordulhat az, hogy valamit már az elején elcseszel, és ezen hibádat addig tolod magaddal, míg úgy nem érzed, befejezted a munkát. Ekkor – mert azért akkora idióta nem vagy, hogy le ne ellenőriznéd magad – rájössz, hogy biza baj van, és az nem is kicsi. Innentől kezdve majd’ másfél óra hibajavítás, bónuszként 42 összetett mondat annak édes anyukájáról (belefoglalva párkapcsolati, és szexuális szokásait is), ki kitalálta azt, hogy az ember gyermeke éjszaka is dolgozzon.

Drága Boncz Gézát idézve: Hogy szakadna rá egy mázsa szar!

Egyébként, míg nem voltam azzal elfoglalva, hogy hülyét csináljak magamból, és ezzel egyetemben véresre klikkeljem a mutatóujjam, no és pár ősz hajszálat beszerezzek, legyűrtem a Falling Skies negyedik, és ötödik részét, majd úgy döntöttem, hogy részemről pont akkora sika, mint az összes többi szar, mit SciFi-nek csúfolnak azóta, hogy Richard Dean Anderson el nem kezdett visszavonulni a Csillagkaputól. Hihetetlen az, hogy az utóbbi négy évben csak a hulladék ömlik – az is elhúzva – , és azt a sok idióta forgatókönyvírót még mindig nem tudták kirúgni a filmiparból! Egyébként több producere van a sorozatnak, mint sminkese… Nem vicc! Megnéztem!

Légyen hát itt az idő, hogy elmenjek aludni. Nem? De!

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com