Tegnap késő délután úgy döntöttem, hogy egyáltalában nem vagyok hazamenős állapotban, így – miközben lehet, halláskárosodást szenvedtem a fülemben üvöltő zenétől, minek minden más belső, és külső zajt el kellett nyomnia – beestem az „új” Transformers filmre, hátha Michael Bay végleg ki tudja égetni az agyam. Szerintem, ha folyamatosan 5 egész percig tudok koncentrálni erre a műre, akkor összejött volna a buli.

165 perc a mozi. 120 környékén már el akartam indulni, merthogy akkor jön majd a következő rész, úgy két év múlva, és ha ezzel nem sikerült elpusztítani az agysejtjeim közötti kapcsolatokat, akkor majd azzal… De nem, mert még ment, és még mindig nem volt vége. Nem tudom, hogy Bay célja mi volt, de ha enyhe hányingert akart kiváltani azokból, kik még nem utálják eléggé Shia LaBeouf, és Megan Fox után ezt a sztorit, akkor most mindent beleadott a pali, és majd’ 3 órán keresztül kurta szét az agyad folyamatos harci jelenetekkel.

Rossz vagyok! De ez egy sima poszt, nem filmes kritika. Filmes kritikához ugyanis oda kellett volna figyelni… Amúgy megjegyzem, hogy a kamera mögött Amir Mokri állt (legutóbb: Man of Steel, meg volt ott Vantage Point, meg a zseniális Lord of War), ki néha elejtett egy pár olyan gyönyörű, CGI mentes képet, hogy jajjj…

A színészek nem tudom hogy játszottak, de tökmindegy, mert ki az a hülye (ohhh… van sok ilyen műértő), ki színészi játékot sasol 165 percnyi gyilokban, a sztori… hhhüümmm… Ezekkel a Transformers filmekkel amúgy nem lenne nagyobb baj – szerintem – csak kéne hozzá rendező, forgatókönyv, meg egy kurvanagy pálca, amivel rábaszol az ILM-es fiuk fejére, amikor töktotál elszállnak, és a másodpercenkénti 25 (nem tudom, hogy most hány kockát nyomnak le a torkodon) képkockába belesűrítenek annyi mozgást, mi kitenne egy egész mozit. Ez már a második résznél is horror volt, be is szóltak nekik rendesen, de úgy néz ki, hogy nem volt rájuk hatással. Miért nem esik le, hogy egymás ellen dolgoznak? Egy rakat srác azon gályázik, hogy a külvilágot megtervezze, kivitelezze, majd jön egy másik rakat srác, kik mindezt láthatatlanná teszik azzal, hogy 14 másodperc alatt 3 lény transzformálódik, lő, sebesül, és pusztul el, 32 vágás mellett.

Michael Bay

Két film után (Szikla, Bad Boys), mikben csak a szereposztás húzta fel a cuccot, Bay 98-, 01-, 09-, 11-ben is elnyerte az Arany Málna legrosszabb film/rendező díjait.

És akkor mindenki szépen emlékezzen vissza Bay pályafutásának egyetlen értékelhető képkockájára...

És akkor mindenki szépen emlékezzen vissza Bay pályafutásának egyetlen értékelhető képkockájára…

Szerintem ennek a palinak el kéne menni reklámokat rendezni. 27 másodpercbe simán bele tud zsúfolni 2 órányi képi világot, attól sokkot kap a néző a képernyő előtt, azt nem kell ezért mozijegyet venni. Okéhogy nem rendezhet mindent J.J. Abrams, meg Christopher Nolan (pedig jó lenne), de hogy miért pont ennek a fickónak adnak milliárd dollárokat, mikor szinte nincs olyan fórum, ahol ne húznák le, és mint tudjuk, sok veréb…

Már csak az a kérdés, hogy mit fog csinálni jövőre a Bad Boys 3-al, és hogy hányan töltik le inkább torrenten, merthogy Bay filmre csak akkor adnak ki pénzt, ha olyan állapotban vannak, mint én, tegnap.

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com