Namost, attól, hogy valamit elhatározol….

Nem, ez így nem határozott!

Szóval, egyszer csak komoly érveid vannak, … mik tulajdonképpen mindig voltak, csak nem nyitottad ki a szemed….

Nem, ez a „nem nyitottad ki a szemed” sem jó ide most!

Tehát, sétáltál az utcán, és valakinek nekiütköztél, de annyira el voltál gondolkodva, hogy szinte észre sem vetted. Kiderült, hogy Thor volt az, álruhában. Ezt a tiszteletlenséget látván előkapta farzsebéből kalapácsát, majd lezúzott vele egy akkorát, hogy megvilágosodás ért.

Megdöbbentően álltál ott egymagad, és csak néztél ki a fejedből, néha csóváltál rajta, hiszen hogy is nem volt evidens eddig, minek annyira annak kellett volna lennie. Hogyhogy nem beszéltél magaddal ilyen hosszú ideig? Csóválsz még egyet, de végre szabadon áramlik a levegő a tüdődben, itt a tavasz, van remény embernek maradni.

Telik-múlik az idő, még el is dicsekszel egy barátodnak arról, hogy milyen fasza vagy. Már csak egy komoly dolog választ el attól, hogy ismét ember legyél. Az is eljő egyszer…

Majd ma hazaérsz a bányából, ledöglesz, pár órát alszol, előre tervezett programjaid füstbe mennek, majd zabálsz valamit, és álomba ájulsz.

Hónapok óta vagy nem álmodsz, vagy nem emlékszel rá.

Rohadt tudatalatti.

Namost, azt a pár percet, mik óráknak tűntek, simán el lehetne adni valami szaros brazil sorozatba. A bevételekből meg mehetnék valami kibaszott távoli szigetre, hol civilizációnak nyoma sincs, azt majd találkozunk…. egy másik életben.

Olyan érzésem van, mintha valami bigott katolikus lennék, ki évtizedek óta a hitének él, majd egy éjszaka csatakosan riad, mivel azt álmodta, hogy Pamela Anderson éppen Guinness rekordot készül felállítani…. Lovaglásból…. Ló nélkül…. Velem….

Rettentő lehetett bigott katolikusnak lenni, kinek hite rendíthető volt álmaiban.

Más!

Ma annyi hülyeséget hallottam a Discovery-n, hogy ha ebből tanítanák a világot, akkor a majmok egész rövid idő alatt visszazavarnának minket a fákra.

Az egyik gyöngyszem: Aszongya a barom (tök komolyan), hogy „Azért használunk ecetet a vízben, hogy az megemelje a folyadék PH értékét.”

Egek…..

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com