A depresszióról olvasok, és találtam egy krrrvajó mondatot:

“A depressziós beteg sokszor nem tud számot adni arról, hogy miért érzi magát annyira rosszul. Ebben az állapotban a “szedd össze magad” típusú tanácsok csak több feszültséget okoznak, hiszen ennek a tanácsnak körülbelül annyi értelme van, mint megkérni egy asztmást, hogy ugyan ne fulladozzon már.”

Ügyes megfogalmazás!

Azt mondják, hogy ha az alábbi tünetekből legalább 5 fennáll, akkor fordulj a legközelebbi fegyverkereskedőhöz:

A nap legnagyobb részében és csaknem minden nap levert hangulat, amelyet az egyéni beszámoló (például szomorúság vagy üresség érzése) vagy mások megfigyelései (például könnyezni látják) jelez.

Ohh, simán pipáljuk ki!

Az érdeklődés és öröm jelentős csökkenése minden vagy majdnem minden tevékenységben a nap túlnyomó részében, és majdnem minden nap (akár szubjektív beszámoló, akár mások megfigyelése).

Mivel tutira leszarok minden tevékenységemet, így hát mehet egy pipa.

Jelentős súlycsökkenés vagy -gyarapodás (havonta a testsúly 5%-át elérő változás) diétázás nélkül, vagy az étvágy jelentős csökkenése/növekedése csaknem minden nap (gyermekekben a súlygyarapodás elmaradása).

Mondjuk nem zabálok, csak naponta egyszer, de súlyváltozás? Hazamegyek, és lemérem.

Insomnia vagy hypersomnia csaknem minden nap.

Alvászavar? Simán pipa! Ez már három. Lássuk, mi van tovább…

Motoros agitáció vagy gátoltság csaknem minden nap (mások megfigyelése, nem elegendő csupán a nyugtalanság vagy meglassultság szubjektív érzete).

Ha ez azt jelenti, hogy kurvára hiperaktív vagyok, vagy akár menet közben is felzabálhat egy oroszlán, akkor fingom sincs, mivel a második pontban már leszartam mindent, így hát nem foglalkozom ezzel.

Fáradtság vagy anergia csaknem minden nap.

Jah, hulla fáradt vagyok, mivel nem emlékszem arra, hogy mikor aludtam utoljára normálisan. Pipa!

Értéktelenség érzete vagy kifejezett, illetve inadekvát önvádlás/bűntudat, akár téveszmés fokban is, szinte minden nap (nem pusztán a beteg-lét miatti lelkiismeretfurdalás vagy bűntudat).

Nincsenek téveszméim. Totálisan tisztában vagyok mindazzal, mi a környezetemben zajlik, és annak következményeivel. (Nézd, hogy küzd azért, hogy ne legyen meg az ötödik, egyértelmű pipa…) Önvádlás van, mi kifejezetten tényekre alapul, nem holmi fikciókra.

Csökkent gondolkodási, összpontosítási vagy döntési képesség, szinte minden nap (akár szubjektív élmény, akár mások megfigyelése).

Nincsenek csökkent gondolkodási, döntési képességeim. Most is gondolkodok, és ha bejön egy srácom valami kéréssel, akkor el tudom dönteni azt, hogy oldja meg a saját gondjait, rólam meg kopjon le. Mindezt ki is fejtem. Összpontosítási van.

A halál gondolatával való gyakori foglalkozás (nem csak halálfélelem), visszatérő öngyilkossági gondolatok konkrét terv nélkül vagy öngyilkossági kísérlet vagy konkrét öngyilkossági terv.

Nah, ez nincs! Ezen én is csodálkozom. Világ életemben behánytam az öngyilkosoktól. Mondjuk, nem mintha megemelkedne a pulzusszámom attól, ha látnék közeledni egy felhőkarcolót, miközben esik a fejemre. Ha ilyen, vagy ehhez hasonló előfordulna, remélem valaki látja, hogy legyen értelme közönyösen vállat vonnom.

“A depressziósok sok esetben semmiféle segítséget nem keresnek, mert úgy érzik, hogy állapotukon nem lehet változtatni (a reménytelenség a depresszió egy igen fontos, minősítő tünete lehet), vagy, mert az esetleges negatív életesemény természetes velejárójának tartják állapotukat. Fontos azonban egy negatív életeseményre adott természetes reakciót és a depressziót, mely komplex fizikai, gondolkodási és érzelmi tünetekkel bír, elkülöníteni.”

Akkor ezek szerint depressziós sem vagyok. Mondom miért. Egyrészt azért, mert olvasok és írok róla. Mondjuk az írás vicces mostanság, mert ha van is mit írnom, hát ezt kivitelezni igen nehézkes, mivel már-már csodaszámba megy, ha hibátlanul le tudok írni egy egész mondatot.

Másrészt pedig minden gondolatmenetemet, cselekedetemet szigorúan, és kíméletlenül vissza tudom vezetni a világomban lévő szituációkra, helyzetekre.

A depresszió, miből mi már megint csináltunk valami műtudományt…

Semmiségnek nem lehet nevezni ezt az emberi helyzetet, de az elemzését, megoldásait elnézve azon csodálkozna egy földönkívüli, hogy az ember – mint faj – még nem halt ki még teljesen. Mert basszus, mindenki annyira okos a témában. Tök egyértelmű szituációk megfigyeléséből tudományt csinálunk, majd a páciens állapotát felmérve, megpróbáljuk meggyógyítani. Betegségnek nevezzük helyzetét.

A szart….

Hol hallottál te depresszióról 100évvel ezelőtt? És a nagy kérdés az, hogy miért nem volt? Akkor is voltak az embereknek problémáik. Nem volt mit enni, elvitte a jég a termést, megette a medve a gyereket a málnásban, az asszony dugott a szomszéddal, Józsit bedarálta a cséplőgép, vagy a részeg csendőrök hullára verték a kocsmáros… ugyanolyan súlyúak a mindennapos problémáink, mint 100-200-300, akárhányszáz évvel ezelőtt. Mégis mi változott? Netán városiasodtunk, túlsággal előtérbe kerültek a saját érdekeink, harácsolunk, irigykedünk, jobbak akarunk lenni másoknál, és ezzel egyetemben elfeledkezünk a mellettünk lévőkről? Eltűnik az empátia, együttérzés, figyelem. A kocsmai cimborákat, a szomszéd Mariska nénit felváltja a pszichiáter, az álltudományok, jönnek a stresszoldók, kemikáliák, és úgy próbálunk problémákat kezelni, hogy magát a kiváltó okokat totál figyelmen kívül hagyjuk…

Egyszer rég, valaki megkérdezte, hogy mennyi idő alatt írok meg egy posztot. Az a sok faszság, mi kijön belőlem, az zsigerből megy, vagy töprengenem kell rajta. Nem is értettem elsőre, hogy ugyan mire akar kilyukadni, hiszen annyira természetes volt kapásból leírni a gondolataimat, mindenféle tervezgetés nélkül.

Noh, ha most kérdezné meg valaki, akkor közlöm, hogy másfél napja írom ezt a szart.

12 Responses to Depresszió, és…

  1. gingko szerint:

    A leírtak alapján szerintem sincs szükséged gyógyszeres kezelésre. menj el szkvassozni és addig ütögesd a labdákat teljes erőből a falhoz, még össze nem esel. Utána jobb lesz.

  2. sotto szerint:

    egyetkértek gingko-val. Aki felismeri, hogy depresszióba hajlik, az nem depressziós:) eriggyé sportolni. Úgy fogsz aludni, mint a bunda. Aztán Endorfin Kapitány szájba pisálja a depressziót.

  3. Hölgyi szerint:

    Igazán jó, hogy rászántad azt a másfél napot erre a “szarra”!:)
    Mert kitűnő – amolyan önvallomás szerű – írás!
    Egyébként teljesen igazad van, ez is csak egyike a civilizációs nyavajáknak…

    Jön a tavasz, a meleg, a napsütés, tán meghozza kedvedet, erődet, önbizalmadat is.
    Talán csak a téli ború ereszkedett Rád is, mint sokakra, akik búskomorak ilyenkor, és téves öndiagnózissal simán állítják: depressziósak.
    Pedig az egy sokkal összetettebb, komolyabb, mélyebb _betegség_.

    Fenti hozzászólókhoz csatlakoznék én is, a kemény sportolás csodákat tesz, (meló után pláne) a jó közérzet azonnal érezhető, egyébként meg úgy kipurcant, hogy az alvás aztán tényleg nem jelent gondot!:)

    Hajjrá, és előre a pozitív gondolkozás útján!:)))

  4. Avril szerint:

    Őszintén irigyellek, hogy nem vagy depressziós. És őszintén remélem, hogy nem is leszel. Cserébe csak annyit kérek, hogy hidd el, mások esetleg tényleg azok.

  5. Katiii szerint:

    Szerintem a depi ellen (nekem is volt,teszttel is kimutatták) jobb, ha kitűzünk egy célt, vagy már ez eleve bennünk levő célért elkezdünk küzdeni. Ez persze ebben az állapotban nem könnyű, ezért kell először erőltetni, aztán belejön az ember, a depi meg csökken és el is múlik később. Kezdetben nem hosszú távú célért feltétlenül, apróbb dolgokért, pl valami jó hobbi, lehet ez sport ahogy írták előttem is, vagy bármi munka, akármi, ami építő jellegű. Nem egy-két nap alatt sikerül, de később azt veszi az észre az ember, hogy ez az állapot jelentősen javul. Amúgy a depi szerintem nem betegség, ne így fogjuk fel, hanem állapot, ami változhat, de csak akkor, ha mi is akarjuk, legalább tudat alatt. Aztán szépen tudatosul is. Az, hogy leírtad, az szerintem azt jelzi, hogy ki akarsz belőle mászni, ezért fog is sikerülni. 🙂

  6. montag szerint:

    Speciel nem igaz, hogy bezzeg száz éve nem volt depresszió. Még pánikbetegség is volt, az se modern találmány. Mindkettő tünetei és leírása megtalálható egy csomó orvosi és nem orvosi feljegyzésben, csak nem volt nevük.

  7. Zaphod szerint:

    @Avril
    x. hónap, csukott ablakon való kibámulás után elhiszem…

  8. Hölgyi szerint:

    Ahogy “belelapoztam” blogodba, (ami fanyar humora ellenére, vagy épp azért, nagyon tetszett!)arra jöttem rá, hogy a nőkből indul ki összes nyavalyád, ezért – egy huszárvágással, vagy ha jobban tetszik, kutyaharapást szőrével – talán éppen ők, azaz egyetlen példány közülük, lenne gyógyírja is!:)

    Egy intelligens, finom modorú és nagylelkű lány, aki persze kitűnő adottságokkal is rendelkezik, – azért ez minimum elvárás! – szóval szép és művelt, lehet vele bárhol megjelenni, hisz kiváló társalgó, sziporkázó szellem, no és hát egy tűzről pattant menyecske is, aki hónod alá nyúl, ha kell, Shakespeare- t is az asztalra löki, ha a konyhában ínyenc falatokkal kedveskedhet Neked, az ágyban a legcirógatóbb szerető, no, csak egy ilyet kéne találnod, és már nem az ablakon bámulod a semmit, hanem őt, hús-vér valójában:)

    Azt nem állítom, hogy könnyű halászat, s hogy azonnal ráharap majd horgodra, – mint ahogy az eddigiekből is nagyon úgy tűnik…- na de hát a horgászat már csak egy ilyen álmosító műfaj…:)

    Cherchez la femme!
    Szóval csak keresd a NŐ-t!:)

  9. gesztid szerint:

    nem fogok oldalakat és ódákat zengeni a postról, nem diagnosztizálok, pedig pszichológus létemre tehetném, egyszerűen csak tetszett.

  10. Hölgyi szerint:

    @gesztid

    Engem speciel érdekelt volna…:)

  11. Zaphod szerint:

    @Hölgyi
    Ahham.. Pont az ilyen kapcsolataimat basztam el sorban az életemben…

  12. suhodminyák szerint:

    @Zaphod: “Hol hallottál te depresszióról 100évvel ezelőtt? És a nagy kérdés az, hogy miért nem volt?”

    Hol hallottál te génekről 100 évvel ezelőtt? És a nagy kérdés az, hogy miért nem volt?

    Miért, nem volt?

    @Katiii: “Szerintem a depi ellen (nekem is volt,teszttel is kimutatták) jobb, ha kitűzünk egy célt, vagy már ez eleve bennünk levő célért elkezdünk küzdeni. Ez persze ebben az állapotban nem könnyű, ezért kell először erőltetni,”

    Ebben az a róka fogta csuka, hogy a depresszió definíció szerint az erre való képtelenség. Münchausen legyen a talpán, aki ilyen frappánsan mászik ki belőle.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com