Figyeljél ide!

Ha jobban belegondolsz, akkor már ez az egész választási mizéria is egy elmeroggyant dolog, és ha elkezdesz gondolkozni, akkor rájössz, hogy ezzel csak az uralkodó osztály nyer mindig, te, mint rabszolga, soha nem jöhetsz ki belőle nyertesen.

Felvázolom, mert nem érted, csak szajkózod, hogy a demokratikus állam alapj….. faszt!

Játszunk! (és ne mutassuk meg az alábbi posztot egy történelemtanárnak)

Mondjuk van itt egy ország. Ezt bontsuk fel 10 részre, és nevezzünk mondjuk phülének (nah, töri megy?), majd ezeket osszuk fel három részre.

Legyen mondjuk városi, falusi, tanyasi.

Minden phülé küldjön 50-50 főt az 500-ak tanácsába.

Ez ezért jó, mert így minden foglalkozású, társadalmi helyzetű, vallású ember keveredhetett. Mit csinál a tanács? Megvitatják a népgyűlés elé kerülő törvényjavaslatokat, és gondoskodnak ezek végrehajtásáról. (A népgyűlés legyen a hatalom birtokosa, melynek MINDEN nagykorú polgár tagja, mi törvényeket hoz, tisztségviselőket választ.) A tanács tagjainak és a tisztségviselőknek pedig csak egy éves mandátumot adjunk, hogy ha lop, akkor azt ne négy évig tegye, miközben mentességet élvez a felelősségre vonás alól.

Mit kapsz ezzel? Önmagadat kormányzod, teljes a szabadságod, egyenrangú vagy mindenkivel az országban.

És jön a bonusz! Évente egyszer megkérdezik a népgyűlés, hogy ki az a faszi, aki hatalomra szomjazik, gonosz, galád és csalfa. Aki a legtöbb voksot kapja, azt száműzik 10 évre. Csak hogy gondolkozzon, nem jó cselekedet a harács, meg hataloméh.

Ezt az egészet nevezzük mondjuuuk…. demokráciának! (OOooordíííts: Yyyyuuhéééééé!!!! Tapsvihar, éljenzés, pokoli hangzavar, emberek táncolnak az utcán…)

Nah, kuss, leülni! Az egészet kitalálták 2518 éve (plusz-mínusz kettő)

Mi van 2518 (plusz-mínusz kettő) évvel a demokrácia kitalálása után? Holnap a Pepsi Cola fog nyerni. Az összes Coca Cola rajongó szomorú lesz négy évig, mert az irány piros-fehér-kék lesz, és nem piros-fehér. És az ország fele nem akar piros-fehér-kéket, és ez természetes, hiszen a választott képviselője nem képviselhet, tehát rossz lesz a hangulat. Ha az asszony odaégeti a pörköltöt(tet), akkor annak sokkal nagyobb jelentősége lesz a családban, mint amennyit megérne. Ha a gyerek nem tanul, akkor ordibálás lesz, nem segítségnyújtás. A csajok is vigyázzanak, hogy ne ragadjanak be a közlekedési lámpánál, mert biza le lesznek kurrrvázva.

Ez senkinek nem jó (Neeem, a Pepsi Cola rajongó tábornak sem, de ez ők úgysem értik, hisz el lesznek foglalva a rajongással)! Nem! Hazudok! Ez annak jó, ki a tőkéjével irányítja azt, hogy holnap a piros-fehér-kék nyerjen, aztán meg a piros-fehér. Mert neki tök mindegy, hogy ki van a bársonyban, hiszen az csak egy titulus. Mááár csak egy titulus.

A demokrácia pedig kitalálódott roppant kemény munkával, sok harccal, vérrel, szenvedéssel 2518 éve, majd szép lassan köddé vált, hogy felválthassa csendesen a ….. (opciós)

Azért írok ma ennyi faszságot, mert nem bírok aludni, suliban voltam, hol azt a programot tanították nekem alapfokon, mit már 10éve használok (talán ennyi év alatt túljutottam az alapfokon, meg a tanárom nem tudta jól, hogy egy rakat színes autóból hogy kell úgy kiszínezni a pirosakat zöldre, hogy közben a sárga útfestésnek ne változzon meg a színe… bbaahh….), és most várom, hogy CicMax befejezze az SGU tegnapi (???) részének feliratát.

Ez van, nah…

Ps: Ne felejtsd el, hogy írnom kell a fordítókról egy posztot, miben istenítem őket.

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com