Tulajdonképp csak azért írok, mert…nemtoomééé…

Ez a – hogy is mondjam – legyen okod ide kattintani, vagy ne tűnjek el a végtelen naplementébe örökre, esetleg… Nézd, még egy esetleg sem jut eszembe.

Szóval, olyan gondolatom nincs egy darab sem, mit bárkivel meg tudnék osztani. Már az is csoda lesz, hogy ha a három nap szabim alatt nem harapom át a csuklómban lévő ereket. Mostanság napi 12órát bent rohadok a gályán, és nem szeretek innen elmenni. Nincs hova, minek, miért, meg egyébkéntis…

Tiszta vicc az egész…

Kézzed el, hogy Facebookgyűlölő leszek. Úgy döntöttem. Az abban különbözik a google gyűlöletemtől (mindig csak ez a gyűlölködés, mi?), hogy a google mellett vannak érveim. A facebook mellett is biztos, de azok valószínűleg még tudat alatt lappangnak. Namost úgy kéne hitelesíteni elhivatottságom a facebook undor mellett, hogy belépek, és kitörlöm magam. Nade ahhoz fel kéne oda menni. De még attól is kiver a víz, ha be kell írni; fészbúúkpontkom. Így születnek a fészbúkellenes fészbúúkosok. Mi? Hogy ez egy logikai bukfenc? Az egész poszt az… És?

Azt mondta a Márti, hogy írjak dalszöveget, és majd ő szerez rá zenét. Mert beszélgettünk, és erre terelődött a gondolat (bakker… két hetes sztorikat írok le…). Van bennem késztetés arra, hogy a posztokhoz képeket rendeljek, mert azok segítenek még jobban megmutatni az írás mélységeit (fúúúwazzeg… miket írsz???). Aztán mondom, hát zenével is ugyanúgy ki lehet emelni a gondolatok mögött rejlő rejtelmet, de amikor megpróbálok valamit dalt keresni, hát mindig belebukom. Nem találok kifejezőt. Szövegileg.

Akkor írjak. Mondá ő.

Nah, azóta posztokat sem írok. Menni fog ez az élet…jahh….

Egyébként, ha mondjuk Afrikában lennék, és posztolnék az élményeimről, akkor a szöveg mellett ez a zene szólna, duruzsolna a füledbe.

8 Responses to Csak….úgy….

  1. Krisz szerint:

    Valamit csak akkor lehet utálni, ha kipróbálod (mint én pölö a lime-ot, harrypottert és a junkiest)… szóval tessék csak belépni, körbenééézni, jóóól megismerni… és aztán mondani ilyet… 😛

  2. Krisz szerint:

    Ja és ezt mindenképpen le kell csekkolnod, hogy utáld az oldalt 😉

    http://apps.facebook.com/azadouglasadamsid-eq

    ” Ford! – mondta. – Végtelen sok majom van odakint, és meg akarják beszélni velünk azt a Hamlet szövegkönyvet, amit kidolgoztak!”

  3. Krisz szerint:

    Bocs, nyomtam egy F5-öt 😀

    “Aztán elgondolkodott, hogy milyen is tulajdonképpen az ő helyzete, és ez már annyira megrázta, hogy az italát is majdnem kilötyögtette, gyorsan fel is hajtotta, nehogy valami komolyabb dolog történjen vele. Aztán felhajtott gyorsan még egyet, hogy ellenőrizze, rendben leért-e az előző.
    – Szabadság – mondta fennhangon.
    Ekkor Trillian jelent meg a hídon, és lelkesítő dolgokat szavalt a szabadságról.
    – Nem tudok vele mit kezdeni – mondta Zaphod borúsan, és kiürített egy harmadik poharat is, hogy megnézze, miért nem jelentett semmit a második ital az első állapotáról. Bizonytalanul a két lányra nézett, majd a jobb oldalit választotta.
    A másik torkán is legurított egy italt, hogy az majd eltéríti az előzőt a kritikus ponton, és egyesült erővel ráncba szedik a másodikat. Azután mindhárman az első keresésére indulnak, tereferélnek egy kicsit, talán még danolásznak is.”

    Nah abbahagytam a spamelést 🙂

  4. Zaphod szerint:

    Megvan! Toom méé utálom! Az elmúlt pár hétben annyi cikk jelent meg a fészbúúkról, különböző hírportálokon, illetve olyan hírportálokon, mik számtec. kategóriában írogatnak, hogy Orbánról nincs ennyi sajtóanyag, basszus, pedig most nyert a fickó egy egész országot!

  5. Zaphod szerint:

    Egyébként most így, öccő-haccó végigolvasva ezt a kiragadást a gus-ból, lassan kezdem megérteni a lényegét…. 😉

  6. Krisz szerint:

    Látod! Ha fészbúkolnál, nem olvasnál ostoba és unalmas hírportálokat 😛

  7. Krisz szerint:

    Ja és azt is mutatja a fészbúk, ha valakinek valamikor születésnapja van… 😀

  8. Zaphod szerint:

    Rohadék fészbúk….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com