Ha a tegnapi napomat egy szóval kéne jellemeznem, akkor…. itt ülnék a gép előtt egy hétig, mert erre nem tatálok szavakat. Sőt, még azt sem tudom, hogy mi lesz a poszt címe…

Úgy indult a reggelem, hogy beleolvastam a leveleimbe, s az egyikben egy felkérés szerepelt forgatásra. Merthogy ha nekem van párom, kivel nászt tervezünk a közeljövőben, akkor ott a helyem, embert csinálnak belőlem – kameraképest – (pppff….) és a párommal egyetemben rögzítik gondolatainkat a nagy esemény előkészületeiről. Ahhamm… kösz! Pont jókor kapok ilyen leveleket. Valaki, aki az időzítésért felelős az ember életében, igazán megrohadhatna.

Majd délutánra lenyeltem ezt a keserű pirulát, és ránéztem a naptárra. Ebből menten beugrott, hogy a nő, kit szeretek, most Szombathely környékén jár, ott, hol él a másik nő, kit szeretek, csak ő kisebb. Ez beütött rendesen. Sebaj, tulajdonképp ezt egy olyan útnak állítom be, mit meg kell tenni ahhoz, hogy az ember gyermeke rájöjjön, hogyan kell érzelmekkel élni. Azokból most van. Sőt, most szinte csak azok vannak. Miután ezen is túltettem magam, rájöttem, hogy egy telefonhívás mennyit jelenthet az életemben. Főleg akkor, ha abban elhangzik, hogy a két szeretett nő, messze tőlem, egyezkedett mindenféle tavaszi programmal kapcsolatban. Sőt, az egyik még aggódott is, mikor holmi korizásra, és jégtáblák roppanására terelődött a téma.

Valamit kurvára elvesztettem. Hova tűnt az az ember, ki mindent elnyomott magában? Gondolatokat, érzelmeket, őszinte reakciókat? Sose jöjjön vissza. Már nem kell!

Ezen tűnődve hazaértem, és úgy gondoltam, vége a napnak.

Végignéztem, ahogy Bear Grylls, ki korunk szupermennyje, a túlélés törvényeiben 15méter magas, 1,5 méret széles sziklarepedésben húzza fel magát kézzel-lábbal, jéghegyről ugrik fel az őt mentő hajóra, és egyébként is túlélne egy atomvillanást, 30méter közelről. Majd jött Jack Bauer, és megint üvöltözött egy sort, aztán Korda (szenilis) Gyuribácsi pókert közvetített, a már szánalmas módján, Gordon Ramsay megint végigkáromkodott egy órát, de még mindig nem jött az álom, így hát olyat tettem, mint nem hittem arra a napra. Elkezdődött a boldogító talán, a hábéón.

Tudod miről szól a film?

Egy paliról, ki érzelmeket nélkülözve hajszol kapcsolatokat az életében, közben van mellette egy nő, kitől nem tud szabadulni, és ki fontos az életében. Majd amikor a csaj fogja magát, és hosszú útra indul, a palinak leesik, mennyire fontos számára a csaj. A csaj, ki hazatérvén egy vőlegénnyel az oldalán jelenik meg, mitől főhősünk megfogja a padlót, majd rájön, mekkora egy fasz is volt valójában, és tulajdonképp csak két hónapot csúszott azzal, hogy önmagával és a világával tisztában legyen. Ezek után a cselekmény hollywoodi, minthogy a végkifejlet is az. A felénél kimentem rágyújtani, mert nem hittem el, hogy a szövegkörnyezet is hasonló, sőt, esetenként szóról-szóra megegyező azzal, amiről az életem ezen szakasza szól. Ha nem lett volna cigim, akkor elsodrok egy havas meggyfát…

És még nem volt vége a napnak, mert ezt követően, hajnalban már aludni kellett. És álmodni. És ilyet még….

Képzeld el, hogy egy mesevilágba csöppensz, ahol egy nagy teremben a jó, és roppant gonosz lények épp összecsapni készülnek, egy hatalmas, mindent eldöntő csata során. Villognak szemek, páncélok, kardok, fogak, megannyi különleges teremtmény indul legyakni az ellent. Lobognak a zászlók, szólnak a harsonák, dübörögnek a dobok, majd elkezdődik az ütközet. Te csak, mint kívülálló szemléled az eseményeket. Látod az elszántságot a harcosok szemében, a zajtól lassan süketté válsz. És akkor egyszer csak, mintha eddig hályog lett volna szemeden, minden kezd kitisztulni. Nem csak nálad, hanem mintha a harcoló felek sem küzdenének már olyan elszántsággal. Minden lelassul, majd leáll, és csak bámulunk ki a fejünkből megrökönyödve a felfedezés hatásától.

Itt senki nem győzhet. Nincs totális vesztes, ki a végén megsemmisül, és eltűnik a semmiben. Hisz a jó, és a gonosz nem élhet egymás nélkül soha, bármennyit is küzd ezért. Az egyik fél eltűnésével a másik sem élhet tovább, akkora a függőségi viszony közöttük.

Erre én felébredtem.

Szerintem vissza kéne fognom a filmnézést… vagy a kávét…

3 Responses to Cím nélkül….

  1. ancsi szerint:

    sorry zap, igyekszem máskor nem kellemetlen helyzetbe hozni….

  2. Zaphod szerint:

    😉
    Most akkor megint én leszek az oka, ha elalszol?

  3. ancsi szerint:

    igen! És annak is, hogy még mindig a sztárgyárban vagyok. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com