Úgy hét hónapot várhattunk kedvenc kémünk ismételt felbukkanására. Amikor végre megjelent, az első 5percet követően beletemettem az arcom a kezeimbe, és csak ráztam a fejem. Már attól tök boldog lennék, ha végre valamit úgy nézek, úgy élek meg, hogy el tudok vonatkoztatni szánalmas világomtól.

Szóval Chuck.

Egy 30-as évei környékén járó, a Stanford-ról jogtalanul kirúgott, és azóta a nővérével élő srác, ki eladóként tengeti életét egy műszaki áruházban, szerencsétlen lúúzer haverjaival együtt. Dolgozik, számítógépes játékőrült, egyébként meg azzal van elfoglalva, hogy siránkozik a múlton, és élete nagy szerelmének elvesztésén. Akkor változik meg az élete, mikor az egyik egyetemi haverjától kap egy e-mailt, mi tulajdonképp a nemzetbiztonság komplett adatbázisának egyetlen példánya, s az összes információ beépül az agyába. Ő lesz az elosztó, ki minden titkok tudója. A titkosszolgák erre rájönnek, és két ügynököt állítanak rá hősünkre, ki lúúúzerből pillanatok alatt az ország legfontosabb emberévé avanzsált. Miután az agyából az adatokat nem tudták kinyerni, hát úgy döntenek, hősünkből kém lesz, ha törik, ha szakad. Törik, szakad, de Chuck nem tudja levetkőzni igazi énjét, főleg úgy, hogy gyorsan beleszeret a védelmére kirendelt szőke, és erősen dögös ügynökbe.

Tulajdonképpen ez az egész sorozat irányvonala. Az epizódonként ellőtt sztorik csak keretezik azt a szerelmi huzavonát, mi a két szereplő között zajlik. Chuck egyre szerelmesebb, Sarah (az ügynökcsaj) pedig próbálja távol tartani magát az érzelmektől, hiszen neki feladata van, egy kém meg különben sem lehet szerelmes.

Eltelik két év, rengeteg kaland, majd Chuck döntés elé kerül. Legyen belőle igazi ügynök, minek útja egy fél éves kiképzés, majd ezernyi kaland az egész világon keresztül, vagy tartson a szeretett nővel, ki végre képes feladni érte mindent.

Ha jól dönt, akkor nincs harmadik évad. De mivel pasi, így hát közli a nővel, hogy az élete legfontosabb döntése az, hogy megváltoztassa eddigi életvitelét, és szuperhős váljon belőle.

A lány el, Chuck pedig fél év múlva megbukik az ügynökképzőben. Kb. minden eddigi álmát elvesztve hazakullog, és a legfőbb elfoglaltsága az lesz, hogy reggel bekapcsolja a tévét. Nincs munkája, barátai, és elvesztette a nőt, kit szeretett, szóval győz az önsajnálat.

Mivel csúfost bukna a sorozat, ha 22 részen át Chuck kanapén fetrengését néznék, hát láthatjuk, hogy Sarah visszatér a városba egy küldetésből, főhősünket egy haverja kirángatja az életbe, majd a pár ismét találkozik. Elindulnak a kalandok, láthatjuk Sarah könnyes szemeit, mikor Chuck bevallja neki érzéseit, és természetesen nem jön a happy end.

Az azért erősen elmebeteg dolog, ha mondjuk 20percenként nézem meg, jött e üzenetem a telefonomra, ugye? De csak azért 20percenként, mert próbálom magam visszafogni…

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

3 Responses to Chuck

  1. Krisz szerint:

    Nem akarok kegyetlen lenni, de az mintha kimaradt volna, hogy az egyetemi haver a nemzetbiztonságnál tudós és katona volt (egyszóval egy sikerpasi), és egyben a szőkenő ex-pasija…

  2. Zaphod szerint:

    Láttál itt olyan posztokat, ahová befér valami sikerpasis történet? 😉

  3. Krisz szerint:

    Hát nem is Te vagy a sikerpasi a történetben 😛
    Arra próbáltam utalni, hogy a szőkenő a sikerpasi emlékébe kapaszkodik, így Chucknak sose lesz esélye (szerintem…)

Leave a Reply to ZaphodCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com