Bevallom őszintén – bár félve – , hogy tegnap, munka helyett, megnéztem a Casino című ertéelklubbos sorozat első (köhömm..) három részét. Azért félve, mert biztos valami birka beszól, hogy: „Mi van, a barátok közt között szakítottál erre is időt?”

Azért is „érdekelt” mert a Szabó Győzőéket hallottam jó pár hete valamelyik rádióban, és ott boldogan nyilatkoztak, elemezték a sorozatot, és abban reménykedtek, hogy megéri a cucc akár a 10. Évadot is.

Muhahahaha….

Nem érte meg. Még a negyedik hetet sem.

Bár nem az én zsebem, én nem fizetek egy szarért sem, amit valami kereskedelmi TV szponzorál, és bebukik, szóval, nekem nem fáj, de azért felteszem a kérdést, hogy az elővetítéseken…. Ohhh…jajjj…. De előre ugrottam. A forgatókönyv lapozgatásakor senkinek nem esett le, hogy ez egy szar? És most jön az, hogy az elővetítésekre nem ült be senki? Vagy olyanokat ültettek be, kik nem érnek rá otthon TV-t nézni, és fingjuk sincs a 2011-es évek trendjéről?

Ember! Beteszel egy Szurdi Miklóst? Annak a palinak a nevén kívül (mihez szinte csak bukások kapcsolódnak) mása nincs, nehogy koncepciója arról, hogy miként lehet eladni egy sorozatot – legyen azon belül bármely műfaj – ebben a világban. Az írókat sem értettem. Most tényleg ennyire gyengék vagyunk? Senki nem képes a határokon kinézni, és tanulni a nagyoktól? Ki engedte be őket ebbe a sorozatba? Behozzuk a fél Família Kft-t, 20 évvel ezelőtti gyerekszínészeket, Szabó Filmcsillag Győzőt, ezt megspékeljük pókeres arcokkal, kik sztár szerepe nyomokban sem olyan, mintha ugyanezt Amerikában tennék, valahogy idecsábítjuk a Bordán Lilit érdekes akcentusával (valaki egyszer elárulhatná, hogy miként sikerült, mikor a csaj az új Battlestar Galactica sorozatban szerepel), és ennyi az összetevő a leveshez?

Hála annak a magasságosnak, a nézeccség kegyetlen dolog (bibibiii), és megbünteti a szart.

Úhhh…. Ez egy botrányos mondat volt! Meg ha igaz lenne, akkor bezárnák az összes magyar felségterületen úszkáló TV társaságot.

Ezt úgy kell fogalmazni, hogy a megcélzott közönség, kik hetente olyan sorozatokat kapnak kézhez torrenten keresztül, mik gyártásától azért vagyunk fényévnyire, mert vannak Szurdi Miklósok, kiégett forgatókönyvírók, képzetlen sorozatszínészek, szóval a megcélzott közönség kegyetlenül büntet. Ez már nem a 80-as évek! Itt egy Californication egyetlen epizódjában több fűszer van, mint az egész magyar filmgyártás utóbbi 20 évében.

És ez gáz!

Tudod miért? Mert itt nem a gazdasági válságról van szó, nem a politikáról, vagy arról, hogy hol helyezkedünk el a világban. Itt nincs jobb-baloldal, orbánviktor, gyurcsányozás, elbasztákanyolcévet, korlátozzák a szabadságom, mennyit fizettek, vagy bármi baromság.

Itt van egy fehér papírlap, egy toll, és ezekkel az eszközökkel fel kell vázolni egy sztori vonalat, azt ki kell tölteni egyedi karakterekkel, azoknak mondatokat kell adni a szájukba. Ez itthon nemhogy nem működik, de mintha beragadtunk volna 20éve valami dobozba – aminek már akkor is szaros volt belül a fala – , ahonnan nincs kiút.

És ha sorozatokat akarunk gyártani, arra képezzünk már színészgárdát. Mert a jelenlegiek lehet, hogy csodálatosak a színpadon, de itt a kamera kurvára tud büntetni. És az egész bagázsból csak egy hiteles arcot láttál, az pedig a Kálloy Molnár Péter volt, ki azért ezt a mesterséget igencsak kitanulta a Beugró kapcsán.

Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy már utálok negatív lenni. Amikor már ÉN veszem észre saját magamon, hogy mindig csak fikázok, akkor ott már nagy a baj. De basszus! „Csak” az engem ért hatásokat próbálom lereagálni. Tehetek én arról, hogy ilyen szarok jönnek szembe?

Jó, legyen itt valami pozitívum, mert már elegem van magamból!

Nem tudom kinek az ötlete volt, de működött, hogy a második, harmadik epizód első 4 percében, az előzményeket nem a már vetített jelenetekből vágták ki, hanem a szemétből kukázták össze. Ez bevált.

Azt csókolom….

Facebook Twitter Tumblr

3 Responses to Casino…

  1. roadtrip29 szerint:

    „You fucked my mum?”

    hol van ehhez Szurdi…. Xantus kisasszonyt sem bántanám mert úrinő vagyok, de hogy a faszomba lehet odaállítani pincérnőnek egy ennyi idős nőt, hogy aztán a huszonharminc éves pasik rá akarjanak gondolni ugrás közben??
    Már csak Oroszlán Szonja őkirálykisasszonysága hiányzott ahogy Kernt vagy Bajort nyalogatja.

    … megyek gyorsan darálok egy kis fringet….

  2. Sir Artemon szerint:

    Szerintem kinyitni a televíziót ma már extrémsportnak számít. Menjetek inkább raftingolni, vagy kajakozni a jeges Dunára. 😛

  3. Zaphod szerint:

    [roadtrip29]: Igen, én is vártam, hogy Oroszlán kisasszony feltűnik, vagy mondjuk bekacsint Csányi Zseniálisvagyok Sándor… 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com