Szeretném megcáfolni Heller, 22-es csapdáját, Asimov 0. robotika törvényével, illetve annak megszületésével kapcsolatban.

Lássuk mit tudunk. Heller a következőket írja:

“Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot.

– Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető.

– Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy.

– Ha egészséges, akkor viszont mennie kell.

– Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.”

Asimov három törvényt állított fel a robotikával kapcsolatban:

– A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

– A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.

– A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Tehát, hogyan is érvényesül a 22-es csapdája, ha robotok vagyunk, s a törvények áthághatatlan mód belénk vannak égetve?

Vegyük azt a szituációt, hogy “K” ügynök úgy dönt, most elpusztítja a földet, vele egyetemben az emberiséget, mindössze egy koncentrált, haragos pillantással. Jó szolgája “Zééé”, ki robot, ezt megtudja, és elemzi a helyzetet.

Ha az első törvényre hivatkozik “Zééé”, akkor nem pusztíthatja el gazdáját, viszont nem tűrheti azt, hogy más emberi lényben kár keletkezzen. A második, és harmadik törvény immáron értelmét veszti, az első feladat megoldhatatlansága lévén.

Ez biza 22-es csapdája, minek okán minden jóravaló robotnak kisül a pozitron agya. Nincs belőle kibúvó, mindenképp sérül emberi lény, a robot tehetetlenségében összeomlik.

Heller egy olyan szabályt ír le, mely miatt nem győzhet soha az ember, de ez a szabály hivatalosan nem is létezett. Olyan, önmagukba visszatérő logikai folyamot állított fel, mibe addig nem is lehet belekötni, ameddig az embert egy bábúnak tekintjük, kinek korlátai egyenlő az őt mozgató bábos korlátaival.

Asimov szabadabban gondolkozott, mivel valahogy ki kellett szakadnia a saját maga által felállított szabályok közül, hiszen a végeredmény csak nem lehet a föld elpusztítása… Az ember, ha jó passzban van, akkor a legreménytelenebb helyzetekből is talál kiutat. Ha nem így lenne, akkor nem mi lennénk a csúcsragadozók ezen a sárgolyón. Így hát adott időt a töprengésre, és megteremtette azt a lényt, ki rettentő hosszú idő alatt eljutott arra a következtetésre, miszerint elengedhetetlen egy 0. törvény, mi az összes felett áll, mégpedig a következőt:

“A robotnak nem szabad kárt okoznia az emberiségben, vagy tétlenül tűrnie, hogy az emberiség bármilyen kárt szenvedjen.”

Igaz, elsőre ez is a törvény kitalálójának kisülésével járt, mert erős volt benne az elsőszámú törvény gondolatmenete, így képtelen volt eldönteni, cselekedete, vagyis más elpusztítása valóban értelmet nyert e. Viszont az átruházott, immáron négy törvényen “felnőtt” utódja ezt már mindenféle károsodás nélkül tudta alkalmazni.

Mit is akartam ezzel az egész zagyvasággal megfogalmazni?

Várjunkcsak…. hogy tudok én ebből pozitívan kijönni…

Csak annyit, hogy a 22-es csapdája nem más, mint egy nagyon jól összepakolt gondolatmenet mindaddig, míg ………….ki nem szakadunk, a saját, vagy mások által felállított szabályokból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com