Komolyan mondom, hogy egy céges, tájékoztatóval összekötött munkavállalói fórum (vagy munkavállalói fórummal összekötött, céges tájékoztató) egyenlő bármely emberiség ellen elkövetett bűncselekménnyel.

Ennek feszültségét csak egy szabadtüdős merülés, nagy fehér cápákkal hemzsegő vízben, vagy több üvegnyi, alkohollal szennyezett ital elfogyasztása, Hugh Hefner valamely medencés buliján, lenne képes feloldani.

Egyéb opciókat a szerkesztőség címére kérem elküldeni. A fogalmazásgátlás ellenszerének receptjével egyetemben…

Őrület! Nagy kerek szemekkel, megrökönyödött tekintetekkel szembesültem, mikor megláttam, hogy megláttak eme eseményen.  Volt aki még röhögött is… Egész egyszerűen nem tudtam olyan melót kitalálni magamnak, ami ürügyén – mint pályafutásom során, talán az összes alkalommal – el tudtam volna határolódni az eseménytől.

És akkor átvette a szót az atyaúristen.

Az atyaúristenről azt kell tudni, hogy éppenhogynem kedves barátaimnak, tisztelt elvtársaknak nem szólított minket. Kémeink jelentették, hogy tegnap délelőtt, a felsőbbrendű társulat előtt még sima parasztok voltunk. Felkiáltójellel.

Örülj neki baszod, hogy nem én szolgálom fel mondjuk az ebédedet, mert tutira nem az olívaolaj csillogna a salátádon! – gondolta Zap. Miért nem lettem én szakács? – gondolta újra.

Szóval, miután végzett (amiből hallani nem lehetett semmit, mert szar mikrofon volt nála, és egyébként sem mondott érdekeset, látva a közel ülők reakcióit), jött valami randa tyúk, és mivel nem volt szép, így képtelenség volt rá koncentrálni. Majd átadta a szót az ügyvéd úrnak. Az ügyvéd úr úgy kezdte, hogy a 960-as évek, és akkor az első munkatörvénykönyv, szovjet mintára…  Nah, ekkor az volt a szerencse, hogy nem vagyunk fegyveres testület. Többen maguk ellen fordították volna a szolgálatit.

Kettő olyan embert tudok felsorolni, akik várták a felszólalásom, de velük előre közöltem, hogy csak őszintén tudok beszélni a témáról. Ezt követően arra a közös nevezőre jutottunk, hogy a jelenlegi munkapiacon roppant nehéz elhelyezkedni, és inkább kussoljak. Igazunk van. Két állásból még jó hosszú ideig kettő kell. Hála az országunknak, és két évtizednyi hazug, tolvaj, semmirekellő politikusainak.

Legalább valaki elköpte volna, hogy kormányunk új MT-e egy kalap szar, és úgy szopat minden munkavállalót, mint még soha, de semmi… Csak rágtuk a szart, hátha megjön a mentol íze. És ez ment másfél órán keresztül. És senki nem tapsolt a végén. És ez tök ciki. Én soha többé nem tartanék ilyet, ha nincs a végén üdvrivalg.

Jövőhéten figyelmeztetést küldök a főnökömnek, hogy legközelebb ne merészeljen ilyenre befűzni, mert kegyetlen bosszút állok rajta, ami nem fenyegetés, hanem ígéret!

Facebook Twitter Tumblr

6 Responses to Bűntett

  1. szasa szerint:

    Nem nagyon röhögök. 😀

    • Zaphod szerint:

      😀 Megrohadhaccc…
      A bónusz, hogy odajött hozzám kedvenc kollégánk, tudod, olyan magas, és rrrrr…., majd tök ártatlan, tök őszinte képpel megkérdezte, hogy találkozunk e a családi napon.
      Nah, ez feltette az „i”-re a pontot. És simán meglepődött a válaszomon, basszus…. 😀

      • szasa szerint:

        Ne is mond, kint voltunk….ritka szar kultúr esemény volt.

        Amúgy meg már dumálnunk kéne,csak mindig szarul dolgozol. Van egy fasza ötletem, hogy ráérő idődet hogyan basszuk el. 😀

        • Zaphod szerint:

          Részvétem… 😉

          Az, hogy szarul dolgozom, miként jön ahhoz, hogy nem tudunk beszélni? 😀

          Ha a ráérő időm elbaszása szorosan kapcsolódik az un. pénzhez, illetve hozzájutásához, akkor van időm!
          Ha nem, akkor kérem kérjen időpontot a szerkesztőség címén. Előreláthatólag 1987 március 26-án rendelek legközelebb.

          😀

          • szasa szerint:

            Ez úgy kapcsolódik, hogy élőben szeretném látni, amint a földre kuporodsz a röhögéstől. 😀

            Amúgy ja, zseton is van vele. legalábbis kurvára remélem. És baszki nem MLM. 😀

            • Zaphod szerint:

              Akkor állok elébe. 😉

              Holnaptól, ugyanis ma még esélyes, hogy egy halk sóhaj, és egy apró pukkanás kíséretében, az agyam maradéka a fülemen keresztül távozik… 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com