…, a hajnalban elkövetett másfél órás alvás (jajdejóóvolt) után, hogy a múzeumok éjszakáján mi a faszt kerestem én a ljubljanai reptéren, bent, amikor még a repcsi múzeumot sem tudtuk megnézni – nem, nem foglaltuk vissza Szlovéniát, és nem, nem vezettük be a múzeumok éjszakáját – de nem teszem fel, mert annyira fáradt vagyok, hogy csak röhögök.

IMG_1031

Hogy én ezt most nem fogom zajszűrni, meg szarakodni vele, az tuti! Mobilfotó, úgy f10 környékén, a reptéri autót követve. Jóccakát…

Amúgy megállapítottuk, hogy ez a szlovén izéé, egy tök elmaradott, putritanya, tele mocskos kapitalista gyökérrel, ugyanis az elmúlt 24 óra alatt megtett 1000km-en, minimum egy félkész, vakolatlan házzal, egy darab eldobott szeméttel találkoztunk, azt még egy rohadt beeső csatornafedél, vagy egy nyavalyás úthiba sem került elénk. Skandalum!
Amúgy megjegyezném, hogy az index nevezetű szennylap 2012-ben, egy, Kerner Zsolt által jegyzett cikkben, gyakorlatilag eltemette ezt az országot, sőt, volt pofája összehasonlítani magyarországgal, pl. ilyen goldolatok által: „A szlovén gazdaság még 2011-ben is visszaesett, ugyan csak 0,2 százalékkal, pedig a magyar GDP például ugyanebben az évben majdnem két százalékkal nőtt.”

Baaazdmeg… a mi országunkat összehasonlítani velük – így, első blikkre – olyan, mintha Zimbabwe, és az Antarktisz közé próbálnék párhuzamot szülni. Jah, mindkettő a föld nevű bolygón vagy, hülye!

Facebook Twitter Tumblr

5 Responses to Azért feltenném a kérdést….

  1. Sir Artemon szerint:

    Hova lettek a golyónyomos házak? Melyik úton mentetek? Biztos aludtál közben. 😛

    • Zaphod szerint:

      A szlovéniai „háború” összesen 10 napig tartott, szóval nem sok esély volt arra, hogy ez az esemény olyan golyónyomos házakat hagyjon maga mögött, amit 23 év alatt ne lehetne kijavítani… 😉

  2. szerint:

    Még sosem voltam, pedig csak jókat hallottam róla. 🙂

  3. szerint:

    Én csak képeken. 🙁

Leave a Reply to Cancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com