….hogy hosszú-hosszú évek óta most fordul elő először, hogy fingom sincs, mit csinál a noteszgépen. Különös Mb/s értékek futkosnak egy különös oldalon, százalékjelek változnak, és hatalmas kiírás éktelenkedik rajta, hogy még véletlen se kapcsoljam ki.

Most két lehetőség van. vagy marhára ideges leszek, és a holnap reggelemet azzal kezdem, hogy újratelepítem a vasat, vagy úgy hajnaltájt el is kezdhetek dolgozni egy nagyon érdekes, és életem talán legszebb munkáján, mert lesz elég tárhely ott, ahol tulajdonképp eddig nem is volt szükség tárhelyre, hogy venné be az az idióta, ki nem tud megírni egy rohadt telepítő programot.

Ha már a „venné be”-nél tartunk.

A szombati nap mire is jó, ha nem arra, hogy olajat cseréljünk az autónkon. Tudom, nektek minden másra jó a szombati nap, de én, mint egy erősen elhasznált szabadidővel rendelkező pali, egyszerűen fel tud vidulni már ilyeneken is. Sóval, olajcsere. Szerviz nálam ritkán végzi, mert minek fizessem ki a 10ezer/ó munkadíjat arra, hogy valaki kicsavarjon egy csavart, kicseréljen két szűrőt, meg mondjuk négy gyertyát. milliószor csináltam, csukott szemmel is megy…. menne….

…ha legutóbb nem a szerviz szarakodott volna azzal, hogy megszüntesse az olajfolyást az autón, minek eredete nem volt egyértelmű, és e szerelések következtében úgy tépték rá az olajszűrőt a vasra, hogy a kerek formáját szabályszerűen négyszögesítették. Tehát kibaszottúl…

Zap térül-fordul, nyit, kifolyat, ezt-azt dolgozik a vason, majd jön az olajszűrő. másfél óra múlva úgy gondoltam, hogy az egész kócerájon átütök egy nagyobb csavarhúzót, majd ha annak segítségével nem tudom megmozdítani az olajszűrőt, akkor felgyújtom az egészet a picsába. Ezt a gondolatot valahogy megérezhette a cucc, mert engedett.

Szombaton még azt gondoltam, hogy ebből a sztoriból ki tudok hozni valami könnyfakasztóan vicces gondolatot, de mára elvesztettem a humorérzékem.

Csak nézem, hogy a noteszgépemen olyan adatok, és számok, nomeg százalékok szánkáznak, miknek tulajdonképp ott sem kéne lenniük. Hüüm….

Facebook Twitter Tumblr

4 Responses to Az van….

  1. Sir Artemon szerint:

    A marslakók így üzennek Neked, keress fel egy kódfejtőt! 😉

  2. EGO... szerint:

    A., fog nyerni –> ideges leszel 🙂

  3. Zaphod szerint:

    [Sir Artemon]: Erről jut eszembe! Kijött szinkronnal a Paul. Kötelező darab! Szesza….behuu… 😀

    [EGO…]: Éééssss……nem! 😉

  4. EGO... szerint:

    Azéééé’ majdnem:)

Leave a Reply to Sir ArtemonCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com