Jóóó, nem atyai, mert sosem volt/van/lesz családtag egy autó, bármilyen autó.

Ez így, ebben a formában nem igaz, mert mondjuk ezt a blog gazdája átgondolná, ha egy Jag E-Type, vagy egy, az utóbbi 10 évben gyártott Aston kerülne a garázsba. (a szerk.)

Többen, és sokszor kérdezték már, hogy miért nem cserélem le. Nem mintha erre nem lenne egyértelmű válasz a pénz. Sokaknál. Nagyon sok embernél, ha a magyar átlagfizetéseket, és a nyugat-európai új autó árakat nézem. Viszont, akik nem sokan vannak, azok néha csak annyit válaszolnak, hogy nincs mire. Erre kapsz egy nézést. Azt a nézést, mikor a kérdező szemében csak egy beletörődés látszik, mert tulajdonképp nem is érdekli a válasz. Sőt, már a kérdés elhangzásakor elfelejtette, hogy mit is kérdezett.

Az utóbbi másfél hónap szervizes útjaim ismételten igazolták azt, hogy nekem van igazam, mikor csak olyan autókhoz vonzódom, amik elérhetetlenek, és amik az autógyártás alapjait jelentik. Ilyen pl. az Aston Martin, vagy a Jaguar (az utóbbi időkben pedig a Lexus, de csak azért mert ott a hasonlóság a jelenlegi vassal, egy új, és kibaszott elegáns plasztikai műtét után). A sajátom pedig nem haver, barát, hanem egy…

Február végén jött el a pillanat, hogy rendbe kell hozni, mert az utóbbi két évben roppant mód elhanyagoltam. Ez baj. Bármilyen autónál, legyen az egy Clio, vagy egy szaros AMG Meci. Mindegyik pocsék utakon jár, mindegyik motorja robbanó, mindegyik futómű alkatrészei gumi elemekkel kapcsolódnak, mindenhol van súrlódás, kopás, a sólé is mindegyikbe bejut, annak meg tök mindegy, hogy milyen embléma van a motorháztetőn. Szóval, költeni kell. Egy olyan típusra, minek pl. egyes futómű alkatrészei drágábbak (tavaly tudtam meg), mint egy új 5-ös BMW esetén. Fasza. Költöttem. És miközben folytak ki a százezrek a pénztárcából, kommunikáltam is azokkal, akik kezei alatt gyógyult a vas. Mondjuk nem volt túlzottan jó kedvem, mégis az szűrődött ki, hogy azért…. Legyen az szerelő, Hondás kisgóré, gumiszerelő, mindegyik vágyakozva nézett rá. Most este tette fel az i-re a pontot egy szervizvezető, ki (valljuk be, ott akarta tartani estére, meg holnap reggelre) kifejtette, úgy vezetné, és már hosszú évek óta ez egyik vágya, de most elviszem, és megint nem tudja. Ő szomorú volt. Én meg vigyorogtam magamban.

A Honda Civic 6. generációjának japán belpiacos autóját birtoklom (a japán belpiacos leszabályozás nélkül). Ha a 96-os évjáratot nézzük, akkor azt jelenti, hogy a nyolcvanas évek végi fejlesztések csúcsa a vas. Akkoriban sem gyártott senki ennél jobb 1,6-os sima szívó motort szériában, és azóta sem. Olyan most, mint a gazdája. Kicsit öreg, kicsit szakadt, nem is szép, a lakatosoknak, és a fényezőknek is lenne annyi munkájuk, hogy sosem fogy el, azt sem mondhatom, hogy sosem hagyott ott sehol, mert volt elbaszott akkumulátor, meg pár hete gyújtótrafó. De ez egy VTI, és hogy ez mit jelent, azt csak a „bennfentesek” tudják (mint pl. a szakszervizes srácok, akik keze alatt milliós vasak fordulnak meg minden nap), meg azok nagy arcú bőrkabátos kopaszok, kik a mercik, bmw-k kormánya mögött ülve leesett állal nézik, ahogy egy ilyen jelentéktelen, öreg vas szarrá alázza őket (természetesen csak a hungaroringi nyílt napon), és minta eközben turbó tüsszögést is hallanának, mitől végképp képzavar képződik elméjükben. Sosem tudod, hogy milyen VTI áll be melléd. Azt csak mi sejtjük, kik akkor is intenek a szembejövő VTI-s srácnak, ha épp egy jobb kormányos JAG-ben ülnek, az anyósülésben (volt min röhögni).

Szóval, mikor cserélem le? Ugyan mire?

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com