Ez most egy zenés, színes, szagos poszt lesz arról, hogy…

Amikor hazaértem, akkor… Nem, úgy jöttem haza, hogy lazaság van, nyugiság van, ha nagyon akarnám felbaszhatnám az agyam, de nagyon nem akarom, és akkor megláttam egy Magyar Telekom levelet.

Jajj, ezt nem írtam meg!

Ez egy keretes írás lesz, mert elfelejtettem befejezni ezt történetet, mit ha olvastál, akkor tudod miről van szó, ha nem, akkor ez az előzmény.

Magyar Telekom

Magyar Telekom OPERATÍV MŰKÖDÉSMENEDZSMENT KÖZPONT KIEMELT ÜGYFELEK ÉS SPECIÁLIS ÜGYEK OSZTÁLY SPECIÁLIS ÜGYEK CSOPORT

Az öt hónapos szopás, az arra beindult levelezés, azonnali felmondás, felmondás indoklás, fenyegetőzés, sok-sok kávé, cigi, „Ezt nem hiszem el!” mondatok, sűrű kurvaanyázás, nem csekély önuralom megszülte ezt a levelet, mint a Telekom spec ügyek csoportja küldött részemre, majd pár napra rá vagy négy-öt csekket, nullás egyenlegekkel. Ha volt pofám kurvaanyázni ezen a helyen, akkor legyen pofám arra is, hogy megköszönjem annak, ki ezt az egész faszságot átlátta, és pontot tett az ügy végére.

 

Ott tartottam, hogy kinyitotta a Telekom levelét, miben figyelt egy számla. Nem, nem, ez most más, és nem, semmi köze nincs a sztorinak ehhez a céghez.

A számlán az szerepelt, hogy fizessem be a február havi mobil előfizetésem számláját, 26-ig. Amikor már azt hitted, hogy vége – jutott eszembe Ganxsta Zoleetól, így hát fogadjátok tőlem szeretettel:

A történet főszereplője a Prior Cash Pénztárgép Kft. Cím: Budapest, Hegedűs Gyula utca 92, 1133 Telefon:(1) 359 6760. Ők a tipikus magyar vállalkozás. Ők azok, akik valamilyen rejtélyes okból kifolyólag úgy hiszik, hogy az ügyfél van ő értük. Nem egyszer történt meg, hogy egy nap alatt kettő esetben kellett hozzájuk bemennem, mert a telefon túlvégén lévő picsa valahogy úgy gondolta, hogy engem úgy szült meg anyám, hogy az első, megjegyezhető mondatai azok voltak hozzám, amikben elmesélte, milyen ügyintézési procedúrán kell átesnem online pénztárgép bérlésekor, tehát nekem, amikor belépek a cég ajtaján, már előre tudnom kell, hogy milyen papír, hány példányban, hova, mikor, kinek, és mennyiért. Hát nem. Nagy boldogság volt (ez is), amikor megszabadultam tőlük.

A pénztárgép bérlés (selejtezésről itten egy poszt) úgy néz ki, hogy megkéred a NAV-tól a papírokat, azzal bedzsalsz valamelyik bótba, ott kitöltöd négyszer, meg aláírsz nyolcszor, miben van egy olyan szösszenet, hogy engedélyezed, a nevedben eljárjanak a Magyar Telekom felé, ki az online pénztárgép online részét szolgáltatja, havi nettó 1500-ért. Szóval, nem te rohangálsz ezért, és nem is tehetnéd, mert a mobil sim kártya bele van baszva a gépbe, az meg lezárva, lepecsételve, mittomén. Vársz x hetet, és átveheted matolcsi őrületét, majd nyugodj békében.

A gép selejtezése ennél rövidebb procedúra (gondolod te…), bár az is csaknem egy hónapig tart. Beviszed, leadod, aláírod, és közlik A SELEJTEZÉSRŐL ÉRTESÍTÜNK! Megkérded, hogy van e egyéb dolgod, mire az a válasz, hogy NINCS, majd jön az üzenet és akkor be lehet jönni a szarokért. Egy hónap múlva bemész, odaadják a zacsit, elköszönsz, visszonhallás.

Azt hiszed TE! Majd két hét múlva jön egy levél, hogy fizesd már be az aktuális számládat, légy oly jó. Ekkor elkezdesz csendben sírni. Majd letörlöd, és felhívod a telekomot. Ezt fel kellett volna venni. Felvette a csaj (hölgy), kértem tőle, hogy csekkoljuk már az alábbi azonosítószámmal leledző előfizetés él e még, illetve kereshetünk e némi anomáliát a rendszerben (mi nem szokott lenni, ugyebár…)? Nemhogy élt az előfizetésem, de lombot fakasztott, mókusok, madarak költöztek beléje, és Pete Nelson (Treehouse Masters) ott állt előtte a discovery csapatával, és azon gondolkozott, hogy milyen csodás faház költeményt fog rá építeni.

Ez baj, mert akkor le kéne mondani! – mondom én.
Bizony baj (sóhajt), akkor most vegyen elő szépen egy papírt, egy ceruzát, mert ez nem lesz egyszerű! – mondja ő.

A negyedéig jutott, és már röhögtem. Megkértem, hogy hagyja abba, inkább mondjon egy webcímet, ahol mindez le van írva. Mondott. Az utóbbi 10 évben én számolhatatlanul sok telefonos ügyintézővel beszélgettem, de történetünk hősnője bekerült a top 3 legegyüttérzőbb szuperklasszis helpdeszkes közé. Kétszer mondta el, hogy bármikor, bárhányszor visszahívhatom, ő is többetszerre tanulta meg, hogy mit kell csinálni, és nagyon sajnálja, és tudja, hogy ez egy őrület. Megköszöntem nagyon, majd letettem. Fel a webre, letölt átnéz, hümmög, oké.

De csak nem bírtam ki, így felhívtam a gyökér Prior Casht, hol felvette egy pali, és akitől megkérdeztem, hogy mi a kurvaanyádér az oka, hogy én nem tudok arról, hogy nekem kell lemondanom a Telekom szerződést? Majd elkezte sorolni, hogy ők milyen papírokat adtak le a NAV felé, és akkor hogy ők lejelentették, és… Erre megkérdeztem, hogy mi a pálya a PTGTAXUZ nevezetű nyomtatvánnyal, mit nekem kell a NAV felé benyújtanom, mi ahhoz kell, hogy le lehessen mondani a Telekom szerződést (kizárólag postai úton, kb. egy hónapos átfutással)? Ja, igen, olyan is van, azt az ügyfélnek be kell nyújtani! – mondja erre ez a fasz. Erre megkértem, hogy akkor mutasson nekem egy olyan dokumentumot, mi az ügyfelüket tájékoztatja a pénztárgép visszaadásról, és az azzal járó procedúráról. ŐŐő….olyan nincs, én is most olvasom – mondja ő.

És akkor elképzeled, hogy a gyökeret kirángatod a telefon mögül, és egy perc múlva vérben úszik minden….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com