Te tudtad, hogy én eccer, mikor még, szóval nagyon-nagyon, sőt, roppant sok évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy írni fogok? Nem, nem holmi bologot. Azt hittem, hogy tombol bennem az írói véna, így elindult a fantáziám, majd rögtön az elején csődöt is mondott. Tehát, írni akartam egy könyvet…regényt….novellát….hagyáámááá…
És most, hogy álmodtam egy futurisztikus marhaságot, hirtelen beugrott ez a régi történet.
Azért, hogy ne legyen az enyészeté, gyorsban összepakoltam neki egy lapot (freeblog lett volna, de….napoljuk a témát…), szóval akit érdekel, az klikk ide!
B+ ez lett volna az, amit társszerzőként fel akartam nyomatni, de én is tetűlusta voltam. Most már egyedül gazdagocc meg belőle, csináld!;o)
Azt hiszem, az írót és az írni szerető embert az különbözteti meg, hogy az előbbi nem tud megszabadulni a késztetéstől, hogy írjon. 🙂
@elizabetta Bakker! Igen, ez lett volna az, amihez időszámításunk előtt 1000-ben, írnod kellett volna legalább egy mondatot, és akkor lehet, talán el is jutok a feléig… 😉
@Zé Ezt most én…. ez egy jó mondat, de én…. ezt most izéé…. szóval, nem értem! 😉
@Zaphod Na az van, hogy aki szeret írni, de valamiért érzi, hogy nem jó, az egy idő után abbahagyja, mert nem bírja, ha kritizálják. Vagy abbahagyja, mert mással is elvan.
Az író kreatív ember kell legyen. A kreativitás mindig új utakat talál. Újra kezd, próbálkozik, a negyvenedik pofon után is ott van benne, hogy le kell írnia, amit akar. Aztán amikor kiderül, hogy még mindig nem tökéletes, legfeljebb fiókokba teszi.
Egyszerűbben írva: az író bulémiás. Benyeli az életet, és kihányja a szavakat. Ez általában nem gyógyítható, mert ez az egyetlen dolog, amitől az író átmenetileg jobban érzi magát. 🙂 (Mindez a produktum minőségétől teljesen függetlenül történik.)
Jahát igen! A kreativitásom disszidált, és nem akar visszajönni… 😉
Hogy azért mondjak valami jót is, a kreativitás örökre nem hagyja el az embert, ha valaha volt neki olyanja. De erről a képeknél már volt egyszer szó, ha jól emlékszem. 🙂