Egy nagy katyvaszban fekszem. Egy olyan tésztasalátaszerűségben, miben benne van a sok sárga tészta, zöldségek, tükröződik rajta az olaj, a szósz, minden színes vacak, mit egy józan bányász valószínűleg a katyvasz megpillantását követő tizedmásodpercben öntene a lefolyóba rémülten, de messziről mégis olyan érdekesnek tűnik, és talán, ha az ember gyermeke fejjel előre beleesne, akkor talán még puha, otthonos, és gyengéden átölelő is lehetne. A katyvasz. Tulajdonképp egy álomtöredék, miből az éjszaka közepén rebbentem. Mit tovább álmodva sem biztos, hogy megfejtett volna a közönség. Kalandregény, horror, vagy love story? Ki tudja mi volt… Egy ismerős arc a múltamból, ki szerethető fontoskodása, és hadaró dumagép jellege miatt bárhova behelyezhető mellékszereplőként. Egy hatalmas szálloda, annak kaszinója előtt strázsáló maffiózó arcok talán egy pár mozi szereplői is lehettek, de eltekintve ezektől a karakterektől, minden új volt, és lassan bele is vesznek a ködbe. Két vadidegen nő. Hosszú mondatok. Hisztéria. Fiestára készülődő nyüzsgő tömeg. Pókerzsetonok kálváriájának kezdete. Utak. Egymásba fűződő, vagy szétváló utak.

Erről jut az eszembe, hogy a Touch ezzel a gondolattal nyit:

Létezik egy ősi kínai legenda a végzet vörös fonaláról. Eszerint az istenek egy vörös fonállal összekötötték mindazon emberek bokáját, akiknek az a sorsa, hogy keresztezzék egymás életét. Ez a fonal ugyan megnyúlhat, vagy összegabalyodhat, de sosem szakad el.

Faarccal sodródtam az eseményekben, néha kibukkant egy pár szikladarab a sodrásban, mibe bele lehetett kapaszkodni, megállítani egy pillanatra a forgatag észvesztő dobálását, majd a sztori egy motorháztetőn ülve egy magas dobtetőn, a város (valamelyik…) felet, egy telefont véletlen bekapcsolva, erre rádöbbenve, s elkussoltatva, egy párbeszéd közben esett darabokra.

Ez én filmem volt. Privát. Színes. Idegenekkel a vásznon. Érdekes, mert pár napja is volt már hasonló, mit nem tudtam hova tenni.

Tagged with →  
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com