Frissíteni kőők! – gondolta Zap, mikor egyre több iOS7 béta tesztet látott, majd úgy döntött, ez a kinézet nem kerülhet fel a telefonjára, viszont már így is több mint egy egész verziószámmal van lemaradva az op. rendszere a telefonján, és mivel a számtech nem ismeri, a nyerő csapaton ne változtass gondolatmenetét, így nagy levegő, szerezzük be a 7-es előtti, legfrissebbet…

Az Apple azért a legkiemelkedőbb fejlesztő cég ebben az iparban, mert hülyéknek gyártja a cuccait, ezt tudtuk, ugyebár. Szóval, ha megtanítod egy majomnak, miként csatlakoztasson egy adatkábelt a PC és a telefon között, akkor rábízhatod az operációs rendszer belgyógyászati, és plasztikai beavatkozását. Dugd be a kábelt, klikkelj, klikkelj, dőlj hátra.

Nem tudom hány cm2 bőr van az ember nyakán, de azt tudom, hogy ma az összes leesik rólam, köszönhető a hétvégi, kecskeméti repülős napnak, hol még az óraszíjam is leégett.

Nade! Az Apple sem készülhet fel minden agyatlanra, így annak ellenére, hogy tulajdonképp a rendszer összes eleme sikoltozza – éppenhogycsak ki nem nyúl a gépből, és meg nem rázza a vállad – , nincs mentésed a zenéidből, ez teljesen hidegen hagy, azt hiszed, hogy tán csoda történik, vagy téved, elírta. A procedúra lezajlását követően szembesülsz két dologgal.

– Igaza volt, a legaprólékosabban visszaállított minden adatot, beállítást, és valóban nincs mentésed a zenékről, így levesztettél majd’ két tucat albumot.

– A legújabb lemezed Nickelback, Here and Now volt, a többi olyan régi, hogy már vannak náluk fiatalabb bogerek is, szóval egyáltalában nem haladsz a korral, sőt, lövésed sincs arról, hogy a kor merre halad, hogy érd utol, utol kell e érni egyáltalán, meg egyébként is….

– Bónusz szembesülés: Hallgatsz e egyáltalán két tucat albumot?

– Plusz bónusz szembesülés: Te informatikát tanultál sok-sok évig, baszod! Menj orvoshoz, mert ezt a marhaságot már nem lehet a meleg szálmájára írni!

És akkor a szerkesztőség megszavazta a hétvégi projektet, minek címe, Felzárkózás. Bár a szerkesztőség egy része civódik e projekt létjogsáltuságát illetően, ugyanis még mindig nincs működőképes szerver a gépén, de mivel nincs is hozzá jelenleg futó munka, így ennek a problémának leküzdését napoljuk…

 

Ps: Szerkesztőségünk egyhangúlag – aki tiltakozott, azt bezártuk a raktárba, a WC kefék közé, egyedül – megszavazta a kiegészítő projektet, minek neve; „Adattároló eszközt vásárolsz most, te segg, mert kb. minden pillanatban elvesztheted munkásságod jókora részét, de akkor megbaszlak!”, címmel.

Facebook Twitter Tumblr

One Response to Akkor frissítsünk…???…

  1. ymus szerint:

    Panthenolt arra az óraszíjra, de nyakra-főre!

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com