Akkor egy igen szürreális hét végét koronázzuk meg, és csomagoljunk…
Azzal zártam a tegnapi napot, hogy ruhában fürödtem. Egy baszomnagy durranást követően. A gályán. Ez úgy feltette a pontot oda, ahova kellett. Ezért – és hogy kihívjuk magunk ellen még jobban a sorsot – lassan eljő az a pillanat, hogy beülök egy Trabantba, és lecammogok 320 km-t egy osztrák veterántalálkozóra, ahonnan fogalmam sincs, hogy miként jövök haza, szóval ha nem jelentkezem jövőhéten, akkor megettek a mókusok. Vagy valami….
A reggel gondolatai:
- Arra a kérdésre, hogy mi a faszt keresek én majd ott, azt tudom válaszolni, hogy csak az győzött meg… volt erre egy jó mondat, csak elfelejtettem. Mikor, ha nem most? Vagy valami ilyesmi. A lényeg az, hogy rövid, és meggyőző volt az érv, mit valószínűleg délután már nem így fogok gondolni, és csak az az üveg behűtött whisky kinyitásának gondolata tartja bennem a lelket, ami még egyáltalában nincs behűtve, szóval gyorsan befejezem a posztot.
- Kinyomtassam e az osztrák vasúti menetrendet?
- Hol van a törülközőm?
- Hány éve nem pakoltam ki a táskám, ha két éves szállodai számlát is találtam benne?
- Vajon a napelemes akkut valóban háromszor ennyiért kellett volna megvenni, vagy valami csoda folytán teszi majd a dolgát?
- Miért írok most posztot, mikor már rég úton kéne lennem, mert üres a hűtő, és nincs még megfelelő mennyiségű alkohol a birtokomban?
Jövök, megyek, vagy fordítva.
