Azért néha eszembe jutnak azok a posztok, miket egyszer már megírtam, majd a technika ördögének hála, nyomuk veszett, és akkor csak néztem ki a fejemből – de tényleg – majd jött egy újabb esemény, mire ismét leesett; ezt meg kéne írni, ezt követően visszakerestem, hogy hátha, de nem, és akkor most itt van újra.

Tudsz követni?

Szóval, azon töprengtem ma (is), miközben be voltam szorulva egy vasúti átjáró lecsukott sorompója előtt két, felső kategóriás, szlovák rendszámú szabadidő autó városi terepjáró közé (darabja úgy 15-20milla), hogy ezek a parasztok gyökerek nem félnek?

Tök olyan érzésem van, mintha ezt én már tényleg publikáltam volna. Ha igen. Akkor szólj!

Szóval, ezek nem félnek?

Lelki szemeim előtt van a szitu, ahogy a sokgyermekes családapa reggel felébred, bekapcsolja a hírözönt, előveszi az újságot, majd azt látja, ahogy ömlik mindenhonnan a nemmegszorítás, különböző járulékok emelése, szarban van a haza, meg a világ. Majd a postaládát kinyitva ott gubbasztanak a csekkek, és arra gondol, hogy ugyan miként fog kijönni hó végéig, hogy fogja beíratni a gyereket oda, ahova éppen be kell, no és akkor mi legyen a már 20forintot is alig érő családi autóval, mire még annyi adósság van, hogy akár két autót is fent lehetne tartani belőle. Bekortyolja a kotyogóból lefolyt olcsó kávét, elbúcsúzik a családtól, és elindul dolgozni. Menet közben egyre feszültebb, hisz nyomja a teher, meg a tehetetlenség, hiszen pont azt csinálja, mit egy ember csinál, ha normális életet akar, tehát dolgozik, családja van, nem lop, nem hazudik, élni akar, semmi mást.

Erre megáll egy közlekedési lámpánál, majd begurul mellé egy fazon, a 15millás verdájával, szlovák rendszámmal.

Hősünk eltöpreng, majd lenyúl az ülés alá, előveszi a kerékkulcsot, kiszáll a leszakadt, milliós adóssággal terhelt Suzukiból Először a mellé állt autónak a vezetőoldali ablakát üti be, majd a vérző sofőr papírjait elővéve meggyőződik, igaza volt e, valóban nem szlovák a szlovák, és folytatja az autó átalakítását elemről, elemre, mintha csak egy őrült formatervező lenne. Ezt követően kihúzza a sofőrt, és kb. addig üti, míg a pali szlovák állampolgárságért el nem kezd könyörögni.

Szóval, ezek ettől tényleg nem félnek? Egyiknek sem jutott el a tudatáig, hogy egyszer valami ideges családapa előveszi a kerékkulcsot, mert rájön, hogy a 6millás regadót, mit arra az autóra ki kellett volna fizetni, az állam épp különböző áfa, benzin, és egyéb szopatások útján akarja mindenkitől beszedni?

Hhmmm… érdekes világban élünk…

 

Ps: Rájöttem! Ezen poszt megírására, annak a 20percnek volt köszönhető, mit két hete eltölthettem egy szlovák rendszámú, vadi új AMG mercedes mögött valahol, valamilyen dugóban.

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com