Asszem a művészetek völgye idén is kimarad. Talán ez volt az egyetlen hely, mi olyan mód ki tudott kapcsolni, mint semmi más. Mintha beérkeztem volna egy totál más világba. Ahogy ott suhan az ember gyermeke a Balaton felvidéken a dombok, fák között, hogy meglátja a csöpp falukat, megérzi a kürtöskalács illatát, egyszer csak kattan valami, és minden elfelejtődik, minden otthon marad.

Először egy hosszabb, és roppant megterhelő nyaralásból menekültem oda. Már indultam volna haza Balatonról, mikor csörrent a telefon, hogy gyere! Nem kellett kétszer mondani. Várt a kecskesajt, a kemencés csirke, mit egymás kezéből zabáltunk, a zenészek, a vásári forgatag, a kézművesek giccses portékái, és habár rengeteg ember vett körül, mégis minden olyan nyugodt volt, és minden annyira boldog.

Aztán a következő években is mágnesként vonzott a hely. A gyalogtúrák egyik faluból a másikba, az iszonyatos elázások, viharok, az éjszakai kocsmazenék. Nem volt kapkodás, nem volt idegesség. Szerintem azt is réveteg, bárgyú vigyorral könyveltem volna el, ha épp atomot robbantottak volna a farzsebemben, hisz nem számított semmi.

Aztán szép lassan a völggyel együtt eltűnt minden, és mindenki. Maradtak az érzések, az illatok, a beégett képek.

Lehet, vissza sem tudnék már oda menni. Túl sok mindent kéne kikapcsolni, és ha nem megy, akkor…

Facebook Twitter Tumblr

6 Responses to A völgy….

  1. szerint:

    A Balaton eleve nyugtat, legalábbis engem. Talán nem a völgybe kellene menned, csak kiülni Tihanyban a Rege kávézó teraszára. Ott ugyan nincs vásári forgatag, meg sült csirke, de van sárgadinnyében fagyi, meg sör, meg a nagy víz. 🙂

  2. Zaphod szerint:

    Oda is költöznék… 😉

  3. szerint:

    A szobád:
    http://picasaweb.google.com/lh/photo/B-nsZesQ9bVv1s3aNERTa1BWIYFxdxTr8y1DZ2NlRzg?feat=directlink

    Majd jövő héten csinálok egy frisset, de szerintem most is jó állapotban van. 🙂

  4. Zaphod szerint:

    Jövő héten roppant mód foglak utálni… 😉

  5. szerint:

    Majd nagyon erős leszek, hogy el tudjam viselni… ::))

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com