Folytassuk akkor hülye picsa sorozatunkat, szemezgessünk az
idei szeretők köréből.

Életem legmeghökkentőbb nője egy társkereső oldalról akadt a
kezeim közé. Már egy ideje levelezgettünk, de csak pár mondatokat, úgy hetente.
Majd egy este a következő mondattal nyitott:


Te …! Mikor dugtál utoljára?

Őszinte az ember, vagy mi, így hát huhúúú-ztam egy jókorát.


Nah, akkor gyere át!

Kell ennél több? Akkoriban olvastam valahol, hogy az életre
átlagosan 25000 napunk van. 25000 napba bele kell férni mindennek, mit meg
akarunk élni ezen a sárgolyón. Ezt én átdolgoztam egy kicsit, mert ugyebár nem
számoltam bele az öntudatra ébredést, majd ennek lassankénti elvesztését, s
immár a szám menten leredukálódott 16000-re. Ezt ugyebár kurvára kevés. És nehogymár
úgy dögöljek meg, hogy ha egy vadidegen nő, kit még életemben nem láttam, hangját
nem hallottam, közli velem; dugni akar, de most, hát nemet mondjak.

Hát nem!

Majd felvetődött, szinte egyszerre; mi van akkor, ha egyikünknek
nem jön be a másik. Volt rá tervezet. Becsöngetek, ő kinyitja az ajtót, én
elszámolok ötig, ha nem jön be a buli, akkor becsukja az ajtót, és másnap egy
kurva jót röhögünk a sztorin. Így is lett.

Leparkol, felcsönget, felmegy, ajtó kinyílik, elszámolni
háromig sem, a csaj az ingemnél fogva beránt, az ajtót alig tudjuk becsukni,
mert egyből egymásnak estünk. Az előszobában lekerült minden ruha, betántorogtunk
a hálószobába, majd az első menet után összenéztünk, és hatalmas röhögések
közepette bemutatkoztunk egymásnak.

Most kezdek rájönni, hogy vagyok annyira prűd, hogy nem
lennék képes megírni egy pornókönyvet.

Mert ilyenkor kifejthetné az ember, miként nyalja ki a
pácienst, ki az előszoba falra van felnyomva, hogyan reszket a nő, kapja elő a
gumit és húzza fel az ember farkára, hogy minél előbb dugva légyen, mennyire
nimfomán egy állat, hogy képes elérni 5menetet három óra alatt, mibe még
belefért pár cigi, kávé, meg sok víz.

És amikor közöltem vele röhögve, hogy ennyi, én innen vagy
elmegyek a saját lábamon, vagy elvisz a mentő, akkor még letérdel, és elkezdi
kigombolni a felhúzott nadrágot.

Zseniális volt. Még egyszer-egyszer visszaemlékeztünk rá
levélben, de azóta sem láttam. Azért bedobom egy kategóriába, mivel hosszú még
az élet, kategóriákból meg van egy rakattal.

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com