Az reggel felhívott a bokroslajos. Azt mondta, hogy Jó napot kívánok, a nevem bokroslajos, és én erre mondtam neki, hogy a kurvaanyád, és lettem a telefont. Azután rádöbbentem, hogy csak az érzelmek diktálták szavaim, de már késő volt, nem hívhattam vissza, mert bokroslajos rejtett számról hívott. Itt szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni bokroslajostól, mert szerintem amúgy nagy koponya, csak ő is abba a hibába esett, hogy rosszkor volt rossz helyen.

Jah, egyébként asszonygyák, hogy a környékre költözött, de mivel én nem voltam ott, és különben is pletykaszagú (bár jó a sztori), így hát nem bulvársajtósítom el ezt a blogot…

Két napja azon gondolkozok, hogy tulajdonképp én amúgy mi az isten retkes faszáért jöttem be a héten dolgozni.

Az összes (értsd: összes) melóm az volt eddig, hogy most az irodából kibasztam a műanyag növényeket (megfejthetetlen, hogy ki, és mikor vette őket), és bedobtam a csap alá mind, mert vastagon porzott a cucc. Aztán letakarítottam az asztalom, és négy rohadék pc-t. majd fogtam, és megnéztem az elmúlt heti látogatottsági adataimat, és elkezdtem visszakövetni az itt kukkolókat. Miután ennek semmi értelmét nem láttam, és egyébként is idióta dolognak gondoltam mindig (na jó, egy pár érdekes adat volt benne… /összeszűkült szemmel néz, és tudja, most rejtély fog érezni a levegőben az olvasó/), elkezdtem azon gondolkozni, hogy a nők mennyire másként élnek meg bizonyos helyzeteket, és mivel ezeket nem kommunikálják (mert természetesnek veszik, hogy mi erről tudunk), mi pasik mennyire idiótákká válunk emiatt.

Én például váltig állítom, hogy ha valaki, valamilyen lélektani bűncselekményt követett el ellenem, az belém ragad egy életre. Súlyosságától függően ítélem mondjuk egy hónap felfüggesztettre, vagy életfogytiglanra. Viszont bárhogy is döntsek, a nyomozati anyag (holnap jelentkezek rendőrnek, basszus…) mindig ott lesz elől, az sosem kerül hatalmas raktárakba, s azzal egyetemben feledés homályába.

Nem is volt eddig kétséges, hogy ezt másképp is lehet megítélni. Sőt, fel sem merült.

Aztán most kellett megtudnom, 36 felé közelítve, hogy nem úgy van az királyapám! Még egy próbát ki köll állnyi!

Legalábbis ezt mondták nekem. Nőkök.

Merthogy ők biza nem így gondolkoznak. Állítólag…

Szerintem egyszerűen hazudnak.

Elegem van az írásból, a napból, és főleg magamból!

Most hazamegyek, és eltompítom magam sorozatokkal. Kint van az új House, Chuck, Heroes. Megnézem őket…. mondjuk ötször.

Addigra csak elalszom…

Ps: Senkit nem irigylek, aki engem olvas mostanság. Majd küldök ajándékcsomagot, ha a szerkesztőségbe elküldöd a címeddel egyetemben az elmeorvosi igazolásod, miszerint belémrokkantál…

7 Responses to A Lajos, az agy, és két füstölgő pillantás

  1. gesztid szerint:

    jöhet a csomag, én már rég belérokkantam mindenbe és mindenkibe, szerintem simán megérdemlem.
    ha lehetne kérnem, mondjuk house összes legyen benne:D
    (a nőőőőknek meg mindig igaza van. ezt csak úgy mondom.)

  2. Zaphod szerint:

    Simán elkezdtem volna írni neked a lemezeket, ha ezt a “nőknek mindig igaza van” szöveget nem lövöd el…
    😉

  3. gesztid szerint:

    ööö…visszaszíííííívhatom?

  4. Zaphod szerint:

    Töprengenem kell ezen egy kicsit… Roppant mód érzékenyen érintett ez a mondat… 😉

  5. gesztid szerint:

    esetleg egy engeszelő valami…?:D
    (de akár helyesbíthetek is, illetve finomítok: annak a nőnek van mindig igaza…ööö…asszem.)

  6. Zaphod szerint:

    Geszti! Ne fokozd, ne fokozd a bajt, könyörgöm! 😀

  7. gesztid szerint:

    oké, kussolok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com