Azt mondta a Schiffer 2012. január 3-án, a tévében, a zemmberek szeme láttára – tudom, mert élőben láttam, és írtam is róla – hogy igen, össze köll fogni. Erre az ember gyermeke bevizualizált, illetve befikciónalizált (De, van ilyen szó! Én találtam ki!) egy olyan,  ideológiákat elhagyó, szakértően okos, és hitelesség látszatát tartani akaró katyvaszt, mi sok embernek – bárhonnan is jöttek – lefekszik, befekszik. Mi meg tudja állítani ezt az őrületet.
Erre most ez a barom közli, hogy nincs mszp rehab, viszont a választásokat követően „akár az ördöggel is hajlandó szövetkezni”. Heee??? Oké! Nincs, mert köcsögök! Akkor?
Komolyan mondom, hogy ha nem rúgják ki most az lmp vezető politikusait a hektikus kijelentéseikkel, akkor még a kopogtató cetlit sem tudják összekaparni 2014-ben. Mondjuk én egyébként sem adnék nekik…. Figyelj, ez egy hülye, és meg is mondom, hogy miért.

1. Az „akár az ördöggel is hajlandó szövetkezni” most azt jelenti minden sajtóterméknek, hogy a Jobbikkal is. Ha sok szájon megy ez át – legyen igaz, avagy fikció – akkor azt elhiszik a zemberek. Így még a jobbik is szimpatizánsokat veszít, nemhogy az lmp. Sok szájon fog átmenni…

2. Én most továbbgondolom az egészet, miközben a Schiffer „nagyon szomorúak vagyunk” András képe lebeg előttem. Képzeld el ezt a kényszerszövetséget. Képzeld mit tesz egy átalakítani kívánt országgal az, hogy a háttérben két-három-négy politikai szövetség ideológiai balhékba keveredik, majd átcirkuszolják a négyéves kormányzati ciklust, ahelyett, hogy dolgoznának. De közben természetesen mindegyik nagyon szomorú lesz, és talán hetente egyszer elhangzik az, hogy „Mert a fidesz négyév…..”

Takarodjanak már a csóró jogászgyerekek a vezető politikusok közül, könyörgöm! Húzzanak vissza ügyvédkedni milliókért, vagy ha ehhez is tehetségtelenek, akkor menjenek el hentesnek, péknek, bárhová, de elég legyen már ebből! Ez a Schiffer egy olyan orbán light, mi már akkor penészes volt, mikor színpadra lépet. Viszont neki is van ideológiája. Köszi… csak még csapong egy kicsit. Kell? Nekem nem, köszi! 20éve látom ezt az országban.

Ha megérem azt, hogy a „szakértő” kormány nem válságkormány lesz, hanem egy olyan gyülekezet, ki tisztában van a világgal, és egy jó vállalatként sikeresen tudja irányítani ezt a kibaszott országot, akkor megint nagy kezdőbetűvel írom, hogy magyarország. De tényleg!

Jahppp… és az összes idiótának szeretettel ajánlom az alábbi videót. Ebből meg lehet tanulni, hogy miként kell ideológiamentesen összepakolni egy kurva országot.

p

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

One Response to A zellenzék most akkor hülye?

  1. hajczy szerint:

    DR.? Schmitt Pál.
    😀

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com