Na jó, akkor most összegezzük ezt az egészet úgy, hogy bekebelezzük a híreket, megrágjuk, elkezdjük emészteni, feldolgozni, és villanjon homlokunkon a JackPot felírat, hisz rájöttünk mivan. Legalábbis egyenlőre mivan….
Jelenleg van az országban csaknem 100ezer ember, kinek a 220 milliárd forintnyi megtakarítása, és az évenkénti 48 milliárd forintnyi befizetése a nyugdíj ALAPJÁBA a tolvajok kezében van. Még nem tették zsebre, nem költötték el, még lehetne rendőrt hívni.

Ezek az emberek életerős, pasik, nők, messze a nyugdíjtól, távolodva a nagykorúság küszöbétől, tehát pont jó korban vannak ahhoz, hogy ha elkezdik élezni a kaszát, kapát, akkor egyrészt ne vágják el az ujjukat, másrészt lendíteni is tudják, az ekkor már fegyvernek minősülő tárgyat. Az erősségük nem csak a korban, hanem abban is megmutatkozik, hogy ők bátrak. Szembe mentek a rendszerrel, nem hódoltak be, nem hittek a hazugságoknak, ha nem is tudják, de sejtik, hogy merre megy a világuk.

A százezer egy olyan szám, mi ha fizetés, akkor kevés, ha tartozás, akkor sok. A pénztárcában öt papírdarab, mi fel sem tűnik, 5forintosban pedig pontosan 8,4 kiló, vagy 18,52 font. No de emberből?

A Gyűrűk urát elnézve, egy 100ezres sereg jókora. Nem, nem rátkai filip… philp… rátkay…. tuggyaafaszomhogyhívják féle, egymillióan vagyunk a Kossuth téren típusú tömeg, hanem tényleg nagy. Jókora. Roppant csaták vívódtak a történelemben ennyi emberrel, országok, földrészek lettek leigázva. Egy közös tüsszentéssel elsöprődik minden. A tisztelt ház, és a benne lévő összes seggfej a múlt egy rémképe lehet.

A 100ezres tömeg tulajdonképp nem is 100ezer. Hiszen van nekik családjuk, barátaik, kollégáik, ismerőseik, kik mondjuk nem voltak bátrak, hétköznapi hősök, kiknek voltak indokaik arra, hogy miért ne legyenek „mások” – miket nem jellemzek, mert nem dolgom, bár gondolhatod, tudnám -, amiért nem szabad őket kínpadra vonni, hiszen a 100ezres tömeghez tartoznak, nélkülünk a 100ezres tömeg igen csak magányos lenne, és roppant depresszív állapotában még azt is leszarná, hogy a jelenlegi kormányuk 220 milliárdot el akar lopni, majd évente 48 milliárddal akarja magát gazdagítani, jogtalanul.

Tényleg muszáj a végletekig haragítani ezt a bagázst? Ez tömeg. A tömeg meg figyelemmel követi az elmúlt másfél év folyamatos sárba tiprását minden olyannak, mi az újkori demokráciáról szól, vagy legalábbis annak fennmaradó jelképeiről, tudja – és akkor kanyarodjunk megint a Gyűrűk ura képhez – hogy nem az Orkok, Trollok, vagy Uruk-hai harcosok oldalán áll a gondori csatában. De nemám…. Bármit is mondd a néphülyítő gépezet.

Háború kell? Véráldozat? Ártatlanok elhullása, gyermekek torokelvágása, asszonyok erőszakolása? Mindez pár, a hatalomtól megrészegült, kompromisszumképtelen diktátor miatt, ki az elferdült képzeteit erőszakkal le akarja nyomni minden egyes ember torkán?!

Meddig lehet elmenni? Mi az a pont, mikor narancsszínű pólóban nem mersz kimenni az utcára, pedig nem is hitvallásként értelmezted ruhatárad? Mi az a pillanat, mikor téglák esnek ki a tisztelt ház oldalából? Mikor szakad át a burok, mi bent tartja a népet a csordában? Vagy mikor mondja azt valaki kívülről, hogy itt, Európa keleti csücskében móresre kell tanítani azokat, kiknek nagy a pofájuk. Illetve akiknek csak a pofájuk nagy.

Nekem számtalan ismerősöm van, kik élete függ attól, hogy mit mond Orbán Viktor személyesen, vagy a csatlósai által. Számtalan az, ki függ mindentől, mitől csak függeni lehet, és ezt minden nap, minden egyes pillanatban képesek megérezni. De eljön az a pont, mikor azt mondom, hogy oké, nektek szar, de leszarom! Fogjon össze pár fickó a tengeren innen, vagy túlról, fektesse be vagyonának 20-25%-át, és döntse le, söpörje el azt az országot, ahol élek. Meg megérdemeljük! Mert egész egyszerűen idióták vagyunk, kik nem tanulnak soha, semmiből. Kik több mint 20éve ugyanabban a mókuskerékben hajtanak, kik nem képesek kimenni az utcára, és azt mondani, hogy elég! Kik nem képesek azt mondani; nem akarjuk, hogy lopjanak tőlünk, nem akarjuk, hogy függők legyenek a független szervezetek, az állam nem működhet felügyelet nélkül, egy diktatórikus személy sem élhet közöttünk, tejhatalommal felruházva.
Ennek megváltoztatásához már nem elég a demokrácia illúziója. Ehhez pusztulni kell, hogy az emberek végre észhez térjenek.

Kurvára, kibaszott mód dühös vagyok, mert több millió forintomat nem tudom megvédeni, és elvesztem azon jogomat – mi 2éve még jog volt -, mi kimondja, hogy ha én adok a közösbe, akkor kapok is valamit, mivel az  állam ÉN VAGYOK. Ha ekkora düh kíséretében fogok egy betörőt, akkor az baltanyél által megdöglik, vagy legalábbis megközelíti a megdöglés tényét. De most még egy kibaszott tank sem segítene, mert aki januártól engem meg akar lopni, annak erre törvényi felhatalmazása lesz …

Kibaszott dühös vagyok!

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

7 Responses to A tolvaj állam

  1. Sir Artemon szerint:

    Tud valaki arra törvényes és demokratikus megoldást, hogyan lehet őket megállítani a következő választások előtt?
    Csak azt nem értem, hol vannak azok a gazdasági elemzők, akik bemutatnák, hogyan kellene ezt másképpen, és hogyan lehet majd visszacisnálni. Mert a lépés-kritika-jóslat cikkekből már elegem van.

    VALAKI!!! MEGOLDÁST!!!!

    • Zaphod szerint:

      Nekem csak egy levelem lesz erre, mit január-február környékén elküldök minden olyan helyre, ami talán választ adhat pár dologra….

  2. Sir Artemon szerint:

    Még valami: tudom, hogy nagyon dühös vagy, de azt a kiigazítást tegyük hozzá, hogy nem az állam a tolvaj, mert az nem ember, hanem az állami vezetés bizonyos tagjai tolvajok. Aztán azt is tegyük hozzá, hogy nem a zyebüket tömik teli azzal a pár milliárddal, hanem befolyik az államkasszába, és onnan senki nem tudja pontosan nyomonkövetni, hova, mennyi és kinek folyik bele a zsebébe. Az üvegzseb ettől átverés, mert nem a nevén van, nehogy konkrétan visszakövethető legyen. Az adóforma meg azért van, nehogy reklamálni tudj, hogy ezért nem kapsz semmit már.
    Egyébként, jobb lemondani a nyugdíjról már most, és arra blazírozni, hogyan tartod el magadat egyedül 80 évesen is. Vegyél egy kaszát pl., meg legelőt mellé. Aztán majd lesz valami: pl. tehened, vagy lovad is.

    • Sir Artemon szerint:

      Én azért nem aggódok, mert egészen biztos vagyok abban, hogy ez a folyamat nagyon jól ki van találva, mert ennyire nem lehetnek hülyék odafent. Ha elvesznek minden állami alapú nyugdíj és egészségbiztosítási lehetőséget, akkor belekényszerítenek egy olyan öngondoskodásba, amely hasonlít az amerikai modellre, és amely rákényszerít arra, hogy minden maradék pénzedet egészségügyi finanszírozásba, és pénzügyi befektetési alapokba told bele, amelyek 30-40 évnyi távlatokban akarnak Téged „biztonságba” helyezni. Minél többen lépik ezt meg, annál több tőke folyik be ezekbe a pénzügyi szervezetekbe. Ha Te most 40 vagy, akkor 70 éves leszel, mire az a 30 év letelik, és azt már férfiként lehet, hogy meg sem éred. Tehát, a befektetett pénzedet elveszíted, hacsak nem gondoskodtál olyan konstrukcióról, amit az utódaid megörökölhetnek. Mert akkor ők jól járnak, de te csak 5 évet éltél le nyugdíjasként. Mindenki jól jár.

      Aztán ezzel jól járnak a magánkórházak és magánorvosi rendszerek is, mert iszonyatos pénzeket lehet elkérni majd azért, hogy egészséges lehess.
      Példának okáért: Ma tudtam meg, hogy az országban 3 helyen végeznek inszeminációt, ebből minimum 5 db kell, hogy valaki lombikbébi programba menjen. Egy inszemináció ára 35-60 000 Ft között van. A lombikbébi program cirka 1 milla/gyerek TB támogatás nélkül. Közben az orvosok már a vizsgálatok elején a „meddősséggel” dobálóznak, pedig még meg sem vizsgálták az _okokat_.
      Nekem most 3 páciensem van, aki babát vár. Az egyik 5 hónapos, a másik 3 hetes, a harmadik tegnap jelentette be. Mindhárom baba a „pszichoterápiás munkának köszönhető”. Az egyikőjük 2,5 évnyi szenvedés (x inszemináció) után jött el hozzám. 1 évet dolgoztam vele, mire teherbe esett, csak úgy, TERMÉSZETESEN. Max. 50 alkalommal volt nálam, s neki kedvezményes óradíjat adtam. Az inszeminációk ára bőven kifutotta neki, és közben nem csak „gyereket csináltunk”.
      A pszichoterápiát sosem támogatta sem a TB, ritkábban az orvoslás…
      Ennek köszönhetően még kik fognak tovább gazdagodni? A gyógyszergyártók. Aztán azokon át – mint olvastam valahol -, az élelmiszergyártók, mert állítólag a két ipar tulajdonosi rendszere egy és ugyanaz. Őrajtuk keresztül hova megy el mégtöbb pénz? Nem sorolom, mert nem tudom. 🙂
      Mindene setre, jobb, ha lokálisan elkezdünk magunkról és a jövőnkről gondoskodni. Jó dolog a globalizáció, csak kiszolgáltatottság a vége.

      • Krisz szerint:

        Én sajnos ennél sötétebbnek látom a jövőt. A valóság az, hogy a felnőtt lakosság (azaz a szavazó tömeg) 20-30-40%-a még mindig az államtól várja a gondoskodást. És ez a kormány akkor már sehol sem lesz (egy részük már korunknál fogva sem), amikor a mostani 20-30 éves generáció a nyugdíját fogja követelni. Rövid távú gondolkodás és önérdek-követés van. Az öngondoskodás jól hangzik, de a közeljövő fizetési és adózási szintjeit elnézve még legalább 3 évig nem fog elterjedni. Aki idős, az úgyis az államtól várja a gondoskodást, mondván ő már annyit fizetett be, aki meg fiatal, az nem veszi komolyan, mondván, hogy még messze van az…

  3. Hajczy szerint:

    Noos, nyugodtan tessenek lázadozni. A felső 500 magyar vagyona, már Ausztriában csücsül. Ugyanis, az osztrák bankok az unioban az egyetlenek, akik megvétózták az adatszolgáltatás kötelezettségét.
    Ez jelenleg a magyar pénzforgalom 50%-a. Tehát, ha balhé van, ők lelépnek, a mi állunk meg fel lesz szíves kopni.
    Akkor inkább forradalmat!!!! ott simán lelőnek, ami rövidebb ideig fáj.
    😀

Leave a Reply to KriszCancel reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com