Mint tudjuk, az amerikai oktatási rendszer valami „fantasztikus”, de biztos csak olyan nagyhírű egyetemeken, mint a Harvard, Columbia, Yale, Cornell, Samford, vagy a Berkeley-n tanítják azt az alapvető dolgot, mivel már a mi, csökevényes, lassan darabokra hulló országunk gyermekeinek, egész csöpp korban szembe kell nézni, miszerint a Déli-sarkon

 ÉVENTE EGYSZER VAN NAPPAL, EGYSZER MEG SETÉTSÉG!

Tudom, a filmgyártásba nem azok a palik kerülnek, akik a fent nevezett egyetemek kiválóságai, meg hát sokba is kerülnek, és akik mozikat álmodnak, azok nem arról vannak elhíresülve, hogy 10évesen már fejben deriválnak. De azért mégis, basszus… Hány ember dolgozott ezen? 300? És egyik sem mert odamenni a rendezőhöz, hogy megmondja neki: Hé, haver! Most döntsd el, vagy felkapcsolod a lámpákat, vagy le!

Egyébként meg ez az izéé, a 80-as évek végi „B” kategóriás horror filmeket sem üti meg, pedig ott még küzdöttek az animátorok a Stop-motion-al, rendesen. Abban legalább látszott a munka.

Egyrészt fújjdeszar a mozi, másrészt egyáltalában nem értem, hogy minek kellet neki remake… Semmi baj nem volt a Kurt Russell féle filmmel. Ha megcsinálják a folytatást, akkor az ember arra rábólint. De nem, mert ezt fel kellet újítani. Méghozzá pont olyan logikátlanul, mint ahogy a Czolner Gyula F1-et közvetít (arról majd holnap, mert csak a rajtot láttam, a többit reggel).

Aki nem ismeri a sztorit.
A Déli-sarkon a kutatók találnak egy „dolgot”, méghozzá jócskán jégbe fagyva. Jön okos tudós, vizsgálódik, megtörténik a baj, a „dolog” életre kel. Eddig oké. Ott kezdődik a csavar, hogy eme „dolgot” nem elég egyszer megölni, mivel képes lemásolni áldozatát sejtszinten, majd így beépülni a csapatba, ott gyilkolászni, szaporodni, tehát ha kiszabadul a világba, akkor a világnak reszeltek. A kutatók rájönnek a „dolog” eme képességére, és egymás között kezdik keresni a rémet, paranoia a csúcson, vadászik mindenki mindenkire. Egy hííróóó maradhat, meg is marad, jóccakát (asszem a végén van valami höörrrrr, de nem biztos).

A remake azzal csavarja meg a sztorit, hogy itten űrhajó is van. Persze hogy van, hisz a digitális technika mindent elbír. A zűrhajótól nem messze találják meg a „dolgot”. Innentől kezdve copy / paste a cucc. A hííróóó nem a Kurt Russell, hanem az igen hosszú nevű Mary Elizabeth Winstead, ki 4 éve még John McClane lánya volt a Dájjhártban. Viszont a „dolog” a mozi végén visszamegy a zűrhajóba, a csapat utána, majd ez az izéé fogja magát, és a 100ezer éve a jég alatt rohadó vasat egy az egyben beindítja, és el akarja húzni a belét.
Kérdem én: Ha te egy idegen lény vagy, és lezuhansz egy bolygóra, akkor miért kell ahhoz 100ezer évnek eltelni, hogy aztán egy pöccintésre beindítsd a cuccot? Höömm?

Mindegy is! Aki ezért fizetett, annak itt a cím, innen visszakérheti a pénzét:

Morgan Creek Productions
10351 Santa Monica Blvd, Los Angeles, CA 90025-6937
Tel: (310) 432-4848

Ps: És nem azért nincsenek ötletes mozik, mert valaki esetleg letölti a webről, ahelyett, hogy bemenne a moziba! A szar forgatókönyvíró 5$-ért is szart ír, meg 10milláért is….

Höörrrrr….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com