Korondon a következő tábla fogadott: Szász Erzsébet naiv szobrászművész 150m. Na jó – gondolom én – az rendben van, hogy szobrászművész, meg hogy 150 m, de miért kell nyilvánosságra hozni naivságát? A faluban meg nem tudja mindenki?

Korondon ülök az árnyékban, és várok. Még egy (remélhetőleg) utolsó  vásárlás. Nem veszek semmit. Nem kellenek kincsek. Minden itt van fejben, és hát miről is szól az élet, ha nem másról, mint a fejben megélt történetekről. Nem volt sok. Viszont annál tartalmasabb. Igen, a kevesebb az jócskán több, ebben az esetben. Egy beszélgetés az itteniekkel, és egy túra. Először egyedül, vágyva a csendre, az egyedüllétre, majd párosan, egy roppant hosszú, de örökké emlékezetes úton. Pont ezek miatt érdemes létezni. Most irány haza. Nyomasztó. Keserű. Ha valaki teremtett, akkor azt kell mondanom, nem arra teremtettem, hogy nyugatnak induljak. Azt sem mondanám, hogy egy apró döntéssel fel kellene égetni mindent. Felégetni? Fontos dolgok megsemmisülése ügyében szokták ezt említeni. Az egy pár barát, kit hátrahagynék, irigykedő büszkeséggel nézne, mivel volt erőm dönteni. Irigy vagyok azokra, kik meghozzak életük legapróbb, mégis legfontosabb döntését. Elindulni a másik irányba. Másodszor vagyok ilyen helyzetben. Harmadszorra vajon lesz erőm?

Most láttam egy hegycsúcsot. Nem, nem volt ott. A fények játszottak az érzékekkel. Az elmúlt pár órában, miközben hazafelé tartunk, visszazuhantam abba a valóságba, ahonnan elmenekültem. És most, ahogy nézem az általam oly nagyon utált alföld végtelen síkságát, egy hegyvonulat teteje bontakozott ki előttem. Az alját köd borította, előtte pedig a leeső nap fénycsíkjai szórták meg a sztorit, lélegzetelállítóan. Eszembe jutott a hegy, mi rám vár, és amire én várok. Vagyis remélem, hogy ez közös vágy. Ha nem, akkor meg kell erőszakolnom, hogy enyém legyen. Eszembe jutott, hogy megint a földön állok, és már bokáig besüppedtem. Hol marad a szárnyalás? És akkor ismét elhagytam a bolygót, felúsztam a fénypászmákon, felkerültem a felhők felé, eltávolodtam az egyre csodásabb bolygónktól, és egy pillanatig megint minden nagyon rendben volt.

Míg le nem merült a telefonom, min ezt a jegyzetet írom…

Agyhalál. Majd kaptok képeket, meg szösszeneteket Erdélyről.

Pikk…pakk…pukk…

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com